Egyetlen ember képes csak megállítani Putyint

És rávenni arra, hogy fejezze be a háborút.

A világ összes embere közül egyedül Hszi Csin-ping képes arra, hogy értelmes párbeszédet folytasson Vlagyimir Putyinnal és jobb belátásra bírja az orosz elnököt Ukrajna ügyében - mondta Sir Alex Younger, a brit hírszerzés korábbi vezetője a BBC Radio 4-nak a portfolio.hu beszámolója szerint.

Úgy vélekedett, hogy Kínának ugyan igazodnia kell ahhoz, amit Oroszország tesz, azonban a kínai elnököt mélyen nyugtalanítja az ukrajnai háború.

Azt is hozzátette, hogy egyrészt a háború tovább súlyosbíthatják a kínai gazdasági problémákat, másrészt hatalmas kockázatot jelent Kína reputációja szempontjából, ha továbbra is asszisztál az Ukrajnában zajló eseményekhez.

Korábban egyébként Scott Morrison ausztrál miniszterelnök jelezte azt, hogy a világon egyetlen országnak sem lesz nagyobb hatása ennek a szörnyű háborúnak a lezárására, mint Kínának - emlékeztetett a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet