Vasárnap egy nap alatt több eső esett mint a havi átlag - közölte Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn. A legtöbb csapadék Győrben esett, több helyen 80-85 milliméternyi, az egyetemi mérőállomáson pedig 88 milliméternyit mértek.
Kitértek arra is, hogy sok helyen (főként az ország déli felén) semmi eső nem volt, míg másutt, akár a közelben 30-60 milliméter vagy annál is több hullott, helyenként jégesővel (jellemzően borsónyi, néhol cseresznyényi méretű jéggel).
A maximum hőmérsékletben is nagy volt a különbség vasárnap: Győr környékén mindössze 22-23 Celsius-fok körül alakult a csúcs, míg az Alföld döntő részén (ahol voltak) a zivatarok előtt igazi kánikula volt - fejtették ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!