„Szombathely egyre inkább nagyvárossá válik. Autóbuszain kora reggel rengeteg fiatal nő utazik a szövőgyár felé. Fiatalok és szépek, mint például Vida Margit. Kétszáznegyven kínai szövőgép zakatol ebben az óriási, modern üzemrészben. Vida Margit egymaga húsz gépet kezel. A gépek félautomaták, a befűzésen kívül úgyszólván önmagukat szolgálják ki. Az üzem hőfokát és páratartalmát állandóan ellenőrzik, jórészt ettől függ a szövött anyag minősége. A klímaberendezés télen-nyáron a Földközi-tenger éghajlatának megfelelő párát permetez. A gépsorokat alig huszonegy esztendős művezető ellenőrzi. A szövöde dolgozóinak átlagos életkora is pontosan ennyi, huszonegy esztendő. Az alig féléves üzemrész mellett már a következőnél bábáskodik a gyár főmérnöke, John Ede. Ide épül őszre a fonoda, az ifjú gyár másod szülötte” – Ez az írás az 1950-es évek végén születhetett, amikor kínai gépeket telepítettek a vasúton túli részen, a Szövő utca végén található gyártelepre.
Külföldiek alapították a gyárat
Bécsi és csehországi gyárosok, Doctor Ede és Móric 1899-ben kértek iparengedélyt a Magyar Pamutipar Szombathely névre hallgató gyáruk működéséhez, és 1900 januárjában már be is indították az első szövőgépet. Az eleinte virágzó cég azonban a korszerűtlen géppark és a nem megfelelő irányítás miatt tönkrement. Doctor Móric özvegye a gyárat 1937-ben adta el Teltsch Arnoldnak és Rudó Istvánnak, akik részvénytársaságként működtették a gyárat Szombathelyi Magyar Pamutipari Rt. néven.
Beindult az üzem fejlesztése, amit azonban lassított a második világháború kitörése. A legnagyobb gondot a nyersanyag beszerzése jelentette. A gyárat 1942-ben hadiüzemmé nyilvánították. A második világháború utolsó napjaiban bombatalálat következtében csaknem teljesen megsemmisült.
A romeltakarítás után megkezdődött az újjáépítés
A gyárat 1948-ban állomosították. 1949-től nevét Szombathelyi Pamutipari Nemzeti Vállalatra, 1950-től Szombathelyi Pamutiparra változtatták. Szombathely egyik legjelentősebb üzeme 1978 közepén csatlakozott a szintén szombathelyi Lakástextil Vállalathoz.
Komoly sportélet is folyt itt.
Közismert és népszerű volt a pamutos futballcsapat és a női kézilabda csapat is. Bogdán István tollából 1969-ben megjelent egy könyv „A szombathelyi pamutipar története” címmel, amely a gyár elmúlt húsz évének történetét dolgozta fel, s az előszót a vállalat akkori igazgatója, Czupi János írta.
Gyermekkori emlékek
Az 1980-as évek közepéig néhány száz méterre a gyártól, a Szövő utca egyik sarki házában laktam. Műszakváltás előtt és után hömpölygött a tömeg a környező utcákban. Mivel a szövőgyár – köznyelven így hívták a Szombathelyi Pamutipari Vállalatot - közvetlen közelében volt a MÁV Járműjavító Vállalat is, a vasúti felüljáróhoz vezető kisközben nem kis nehézséget okozott a közlekedés az üzemekbe, a vasútállomásra, vagy a város más részeibe tartó dolgozók sűrűjében.
A Szövő utca legvégén található MÁV „Hatházakig” közlekedő 6-os számú helyi járatú autóbusz „öntötte ki magából” a munkába vagy onnan hazafelé tartó dolgozókat, zömében nőket. Az 1960-as 1970-es években még alig volt gépjármű-forgalom az utakon, ezért nem kis feltűnést keltettek az anyagokat és készárukat szállító hatalmas teherautók, amelyek gyakran feltűntek a Szövő utcában. Amikor még nem voltak központi gyülekező helyek a május elsejei felvonulásokhoz, gyermekként a sarkon állva néztem, ahogyan a szövőgyári dolgozók rendezett sorokban, zászlókkal, transzparensekkel, léggömbökkel vonulnak végig a Szövő utcán.Politikai felhangoktól mentes szemlélettel nem kis élmény volt. A több száz vidékről bejárón kívül sokan laktak albérletben is a vasúton túli városrészben a gyár dolgozói közül.
A sopronkőhidai börtönbe is beszállítottak
A szombathelyi Kiss Ferencné több mint három évtizedet húzott le a szövőgyárban. Szövőnőként kezdte, aztán szövőipari technikusi végzettséget szerzett és MEÓS, azaz minőségi ellenőr lett. Nyugdíjazása előtti években a készáru-raktárba került, tőle mentek ki az anyagok a megrendelőkhöz.
- Az 1950-es évek végén és a 60-as években nagyjából kétezren dolgoztunk a pamutipari vállalatnál, a létszám a fonoda belépésével jelentősen növekedett – emlékezik a múltra lakótelepi lakásán az egykori szövőnő.
– Először csak a szövöde működött, amelynek volt egy nagy munkaterme és egy kisebb, úgynevezett 120-as terme. Nagy lépés volt a kínai automata gépsorok megérkezése. A dolgozók döntő többsége természetesen szövőnő és fonónő volt, sokan laktak a gyár környékén, s igen sokan jártak be vidékről. A kultúrotthont pedig munkásszállóvá alakították át. Itt működött a régi ebédlő, amely helyett aztán egy tágasabbat, korszerűbbet építettek az üzem területén.
A szövőnőknek minden ledolgozott négy év után egy év nyugdíj-korkedvezmény járt, de az első kettőt csak nyolc év folyamatos ledolgozása után vehették igénybe. Így volt, aki 48 éves korában nyugdíjba mehetett. (A régi rendszerben még 55 év volt a nőknél a nyugdíjkorhatár. megj.) A szövőgépekhez a szálakat előkészítő, úgynevezett felvetőben dolgozókra ez nem vonatkozott.
Gyakoriak voltak a szálszakadások
Azt is megtudtuk, hogy három műszakban fonoda-előkészítő-szövöde volt a munkafolyamat. A szövött anyagot aztán a festődében színekre is festették. A hagyományos vetélőgébből egy szövőnő ötöt kezelt, a korszerű automata gépekből legalább tizet. Gyakoriak voltak a szálszakadások, amikor leállt egy-egy gép. Ez nagyban függött a fonal minőségétől és a felvetőtől is. Egy gyengébb minőségű fonal ötpercenként is elszakadhatott.
A szövödei anyagot és a készárut is külön-külön minősítették. Az üzemnek a múlt rendszerben volt országgyűlési képviselője is, aki ugyanúgy több műszakos szövőnői munkát végzett, mint a többi dolgozó, sőt példát kellett mutatnia. Amíg nem vezették be a "szabad szombatot", szombatonként is több műszakban folyt a termelés, majd később a szabad szombatok egy részét a dolgozók „felajánlásként” kommunista szombatként dolgozták le. Eleinte még csíkos pizsamaanyagot a gyártottak.
Saját szállítókapacitás mellett nagy vasúti konténerekben jutott el a termék a megrendelőkig. Elsősorban a hazai textilipart látták el alapanyaggal, legnagyobb megrendelőjük a Bétex volt, de beszállítottak a sopronkőhidai börtönnek, igényeltek szövetet magánszemélyek és külföldre is jutott.
Igyekeztek törzsgárdát kialakítani
- A legjobban az 1960-as évek végétől az 1970-es évek közepéig ment a vállalatnak. Az biztos, hogy a régi rendszerben a dolgozók ragaszkodtak munkahelyükhöz, és a munkahelyek igyekeztek törzsgárdát kialakítani. Úgymond nyugdíjas munkahelyek voltak, köztük a szövőgyár is. A rendszerváltás után jelentősen visszaesett a termelés, és fokozatosan csökkent a létszám is.
A gyenge fizetés végigkísért a nyugdíjazásomig, ami alacsony nyugdíjjal járt. Húgom is hasonló cipőben járt, pedig a fonodában végzett évtizedekig kemény munkát, műszakonként kilométereket gyalogolva.
Kiss Ferencné megmutatja munkakönyvét, ami arról árulkodik, hogy 1958-ban kezdett dolgozni a Szombathelyi Pamutipari Vállalatnál és 1992-ben ment nyugdíjba, hivatalosan a Lakástextil Vállalat dolgozójaként. Elismerései között volt Kiváló Dolgozó kitüntetés is.
A gyárterületen legfeljebb nosztalgiázni lehet
A már alaposan megkopott Szövő utcai többszintes főépület meglehetősen élettelen. Néhány ablakon régi függönyök, a legtöbb azonban piszkosan, csupaszon jelzi, hogy az egykor élettel teli helyiségek lakatlanok. A bejárás szabad, a sorompóval ellátott kapu mellett felirat, miszerint telephelyek, irodák, raktárak, műhelyek eladók. A gyárterületen legfeljebb nosztalgiázni lehet. A teljes lepusztulástól az mentheti meg, hogy az itt működő vállalkozások saját birodalmukat igyekeznek rendben tartani, amennyire szükséges a körülményeken javítani.
Az üzembe futó vasúti pályából mementóként némi síndarabok és a megállító bak maradt. Az üzemépületeknél néhány személygépkocsi parkol, s legfeljebb egy-egy műhelynek használt helyiségből szűrődik ki munka zaja.
Már húsz tulajdonosa van
A sors a kezemre játszik, összetalálkozom valakivel, aki megbízható információkkal rendelkezik a 100 éves évfordulóját megünnepelni már nem tudó pamutipari vállalat rendszerváltás utáni történetéről. Mint kiderült, 2001-ben történt meg a még működőképes gyár felszámolása. Egy budapesti tulajdonos működtette tovább Savatex Fonó-Szövő Kft-ként, amelyet szintén működőképesen adott át üzemeltetésre egy újabb tulajdonosnak, aki azonban rövid idő alatt felszámolásba vitte a vállalkozást.
Ezután három újabb fővárosi tulajdonos kezébe került, akik egyes részegységeit továbbértékesítették. Ennek következtében jelenleg már húsz résztulajdonosa van az egykori állami gyártelepnek.
S a folyamat még nem ért véget.
2010. november
