Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vissza akarja venni a törvénytelenül szerzett vagyonokat az Együtt

A Vas megyei és szombathelyi lenyúlásgyanús esetekről is szó volt sajtótájékoztatójukon.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Molnár Tibor, az Együtt elnökség tagja azzal kezdte sajtótájékoztatót, jelzésértékű, hogy csak egy újságíró és egy fotós vesz részt a tájékoztatón. Külön kiemelte, hogy korábban a Vas Népe is küldött tudósítót a párt eseményeire, de most nem, ami akár a tulajdonosváltásnak is betudható. Mi tesszük hozzá, hogy az előző héten Karácsony Gergely (Párbeszéd) fórumán Karácsony Gergely: Orbán az első zsarnok, akit nem idegen fegyverek, hanem saját népe tart hatalomban 2016. October 28. 20:54 is csak lapunk képviselte a sajtót.

Az igazságtétel és a demokratizálás programja

Az Együtt már készül az Orbán-rendszer utáni időkre is, ennek jele, hogy Molnár tájékoztatója arról szólt, hogyan szerzik vissza a Fidesz oligarchái, érdekcsoportjai által törvénytelenül megszerzett vagyont.

Molnár Tibor sajtótájékoztatója
Vágvölgyi Bálint

Az Együtt szerint az Orbán-rendszer bukása után csak akkor lehet fejlődni, békés, polgári életet élni és gyarapodni, ha végrehajtják az igazságtétel és a demokratizálás programját. Ennek lényege, hogy vissza kell venni azokat a vagyonokat, amelyeket az orbáni érdekkör jogszerűtlenül vagy a joggal való visszaéléssel szerzett meg.

Ide tartoznak azok, akik állami segítséggel jutottak földekhez, kastélyokhoz, milliárdos hasznot hozó koncessziókhoz, túlárazott közbeszerzéseken milliárdos haszonhoz, és akik strómanként a miniszterelnök vagyonát kezelik - mondta Molnár. Kijelentette, a vagyon visszaszerzése mellett jóvátételi adót is ki kell vetni erre a körre.

Egy hónapja alakult cég újította fel a székesegyházat

Molnár szerint Vas megyében is voltak ilyen esetek, hangsúlyozta, ki kell vizsgálni, hogyan juthatott a ZÁÉV versenyeztetés nélkül a körmendi kastély 100 milliós felújítási munkálataihoz. Hogyan lehet visszaszerezni Tiborcz Istvántól, Orbán Viktor vejétől azt a 279 milliós uniós forrást, amit Sárvár közvilágítására költöttek, és ami csak sötétséget hozott a városba.

Molnár Tibor sajtótájékoztatója
Vágvölgyi Bálint

Mészáros Lőrincnek és a döntéshozóknak el kell számolniuk azzal, hogyan nyerhette el az egy alkalmazottal működő cége konzorciumi partnerként a szombathelyi püspöki palota egymilliárdos felújítását.

Molnár szerint ez elszámoltatás mellett az államnak legalább részlegesen kártalanítania kell azokat, akiknek magánnyugdíj-pénztári megtakarítását felélték, trafikjaikat, földjeiket elvették, akiket kényszernyugdíjaztak, és akiket megaláztak.

Molnár azt is megjegyezte a végén, ehhez szükség van a választópolgárokra, és ara, hogy ők tájékozottak legyenek. Ami a sajtószabadság kérdése, ebben pedig az ellenzéki pártoknak is van felelősségük. Az Együtt megígéri, hogy ilyen körülmények között is eljuttatják a híreket, információkat az állampolgárokhoz - fejezte be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés
Hirdetés
Tovább az oldalra