Együttműködést írt alá az ELTE SEK és a Rotary klub

A társadalmi felelősségvállalás területén dolgoznak össze.

Rotary helyi klubja és az ELTE szombathelyi campusa kötött együttműködési megállapodást február 2-án – közölte az egyetem egy Facebook-bejegyzésben.

A felek kiemelt célja a jótékonykodás és az önzetlen segítségnyújtás, elsősorban helyi és megyei társadalmi feladatok keretében.

Lenkai Nóra és Pammer István
Facebook/ELTE SEK

A rendezvényen az előzményekről szólva Lenkai Nóra rektori biztos elmondta, vezetésével segítéSEK projekt néven két éve öltött intézményesített kereteket a campus társadalmi felelősségvállalási tevékenysége. A Savaria Egyetemi Központ a hallgatói önkormányzattal karöltve már eddig is több jótékonysági akciót is lebonyolított, és hozzájuk kötődik egyebek mellett a kórházban fekvő beteg gyermekeket segítő Amigos a gyermekekért Alapítvány helyi szervezetének megalapítása.

Lenkai Nóra hangsúlyozta, a SEK fontosnak tartja a szemléletformálást, hogy az egyetemisták, akik között szép számmal vannak pedagógushallgatók, diplomával a kezükben a mindennapjaik részének érezzék a társadalom érdekében végzett munkát.

Pammer István, a Rotary Club Szombathely elnöke emlékeztetett, az 1925-ben alapított szervezet története Magyarországon 1934-ben indult. A klubok a második világháború idején megszűntek, a ’80-as évek végétől alakultak újjá. Szombathelyen 1993 óta létezik Rotary Club, amelynek célja a barátság ápolásán keresztül alkalmat találva hasznosnak lenni mások számára, az önzetlen segítőkészség és a cselekvő humanizmus jegyében.

Az elnök hosszútávú baráti munkakapcsolatban gondolkodik a Savaria Egyetemi Központtal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet