Éheztették, verték a gyerekeiket egy Körmend közeli településen

Az ügyészség most vádat emelt.

A Körmendi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ellen a Körmend közeli településen élettársi kapcsolatban élő férfi és nő ellen, akik magatartásukkal éveken át veszélyeztették három gyermeküket - közölte a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint mindkét vádlott éreztette az egyikük korábbi kapcsolatából származó, legidősebb, az elkövetés idején 10 éves fiúgyermekkel, hogy ő nem tartozik a családhoz, kevesebbet ér, mint az öccse. A megkülönböztetés abban is megnyilvánult, hogy a vádlottak nem vettek új holmit a gyermeknek, hanem ruhaadományokból öltöztették, nem vitték el időben szakorvosi vizsgálatokra, és nem váltották ki a betegsége kezelésére szolgáló gyógyszereket. A kisfiúnak nem volt ágyneműje sem, csak egy törülközője. Őt mindkét vádlott többször tettlegesen is bántotta az öccse jelenlétében, és az is előfordult, hogy az egyikük hozzávágott egy játékmotort, továbbá úgy megütötte, hogy vérzett az orra és a füle.

A vádlottak általában a gyerekek jelenlétében, ittasan veszekedtek egymással, ami több esetben tettlegességig fajult.

A vádlottak nem törődtek a legkisebb, az elkövetés idején második életévét még be nem töltött gyermekük fejlődésével, nem táplálták megfelelően, ezért a kislány súlya elmaradt az átlagtól.

A vádlottak elhanyagoló, bántalmazó magatartása miatt végül mindhárom gyermeket ki kellett emelni a családból.

A Körmendi Járási Ügyészség a vádlottak szülői felügyeleti jogának megszüntetése mellett indítványt tett az egyik, felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, valamint a felfüggesztett büntetés utólagos végrehajtására, míg a másik vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, és a felfüggesztés tartamára a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló