Éjszakába nyúló, kulturális rendezvényekkel tarkított, az egész várost érintő futóversenyt rendeznek idén augusztus 29-én Szombathelyen - jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón László Győző sportért, valamint Horváth Soma kultúráért felelős alpolgármester, Károlyi Ákos jegyző, továbbá Borbás Tibor fővédnök és dr. Hurtik-Tóth Enikő egyetemi adjunktus, a MOVE Egészség- és Sportközpont fitnesz- és koordinációs edzője.
A MOVE Sunset Run névre hallgató verseny több szempontból is különleges lesz: egyrészt azért, mert maga a megmérettetés kora este - kb. 19 órától - kezdődne, így a futók a naplementében és az éjszakában teljesíthetik a távokat. A szervezők szerint Budapesten kívül ilyen az országban sehol sincs.
A futók több távon és kategóriában indulnak, ezek a következők:
A tájékoztatón elhangzott, hogy a maratoni távval a korábbi Elvira Maraton hagyományát szerették volna visszahozni, de emellett rövidebb futamokkal, váltóversenyekkel is készülnek, hogy mindenki megtalálja a számára ideális kihívást.
A nevezés szerdán indult, és egészen augusztus 16-ig tart. Jelentkezni ide kattintva lehet.
Kulturális programokkal színesítenék a versenyt
Az is kiderült, hogy a futóverseny nemcsak a sportolóknak, de a városlakóknak is szól: a táv több pontján, például a Fő téren, a Vasi Skanzenben, az Emlékműnél és a Csónakázótó szigetén is készülnek különböző kísérőprogramokkal, például lesznek
Az esemény központja a Fő téren lesz.
Rászorulóknak is segítenek
Az eseményen megjelent Borbás Tibor ultrafutó, a verseny fővédnöke is. Itt derült ki, hogy a rendezvény csatlakozik a Borbás által megvalósításra kerülő kihíváshoz – miszerint a Spartathlon ultrafutó verseny időtartama alatt, szeptember 26-án és 27-én, a verseny távjával azonos távolságot, 246 km-t fut le a Csónakázótó körül, azzal a jótékonysági felajánlással, hogy egy rászoruló szombathelyi család számára támogatást gyűjt -, és a befizetésre kerülő felnőtt nevezési díjakból 500 Ft-ot, de legfeljebb 250.000 Ft-ot fordít az önkormányzat ugyanerre a célra.
A versenyről további részleteket ide kattintva talál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!