Még a hétvégén futott szét az országban a borzasztó tragédia híre
Kiderült, hogy miért halt meg Debrecenben a kismama 2017. December 17. 16:03 , miszerint egy kismama nem sokkal a szülés után életét vesztette Debrecenben. Az anyuka hármasikreket hozott világra, viszont ezután nem sokkal rosszul lett, az életét már nem tudták megmenteni.
A három gyermeknek tehát csak az apjuk maradt, az ő segítésére kezdett el adományokat gyűjteni a Tündérkör Alapítvány. A haon.hu megkereste az alapítvány kurátorát, aki azt mondta, hogy eddig több tíz millió forint gyűlt össze. Ezeken kívül egy ásványvízkészítő vállalat például magára vállalta, hogy egy éves korukig korlátlan mennyiségű babaivóvizet adományoznak a család számára, de van aki pelenkákat adományoz. Egy fitnessguru pedig azt vállalta, hogy állja a gyermekek taníttatási költségeit 18 éves korukig.
A Tündérkör Alapítvány is hasonlót vállalt, hiszen mostantól az oldalukon szeretnék nyomon követni a három gyermek sorsát. Egyészen a 18. születésnapjukig pedig továbbra is gyűjtenék számukra az adományokat.
( ATV)