Az elfekvőkről is hazaküldik a betegeket a járványra hivatkozva

A közfinanszírozott ágyak minimum 60 százalékát alkalmassá kell tenni az új koronavírussal fertőzöttek ellátására.

Nagypénteken telefonáltak a Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályán ápolt betegek hozzátartozóinak, hogy keddig haza kell vinniük javarészt idős, súlyos állapotban lévő rokonaikat - írja a 24.hu.

A kórház csepeli telephelyén lévő krónikus belgyógyászati osztályát - a köznyelvben ezeket hívják elfekvőknek - is kiürítik a járványhelyzet miatt, ez valószínűleg annak az intézkedésnek a része, amelyet korábban a Népszava írta meg, hogy a fekvőbetegeket fogadó összes hazai gyógyító intézményben a közfinanszírozott ágyak minimum 60 százalékát alkalmassá kell tenni az új koronavírussal fertőzöttek ellátására.

Ezt az intézkedést

húsvét alatt kellett végrehajtaniuk a kórházaknak, összesen 36 ezer ágyat kell felszabadítaniuk.

Az intézkedés alól a krónikus belgyógyászati osztályok sem kivételek, ahol azonban a betegek állandó, szaktudást igénylő ápolásra szorulnak, többen közülük demensek, és sok esetben nem is megoldható az ápolásuk otthon.

A lap arról számolt be, hogy a kórház azt közölte a betegek hozzátartozóival, hogy

ha nem mennek a betegért, akkor a mentők kedden elszállítják arra a címre, amit a betegfelvételkor megadtak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek