Elfogták a férfit, aki vasárnap megkéselt egy 39 éves családapát a XVI. kerületben

A családapa megpróbált feltartóztatni egy tolvajt, aki kést rántott.

A rendőrség elfogta azt az elkövetőt, aki vasárnap késelt halálra egy férfit a XVI. kerületben Leszúrtak egy 39 éves férfit Budapesten, meghalt 2022. January 17. 09:05 - számolt be a Telex. Mint kiderült, egy 20 fős nyomozócsoport foglalkozott a kutatással, a rendőrök 38 óra alatt derítették fel az ügyet.

A családapa megpróbált feltartóztatni egy tolvajt, aki kést rántott és végzett a 39 éves férfivel. Az eset a XVI. kerület csendes részén, a Futórózsa utcában történt. Az áldozat, N. Sándor pár éve Kárpátaljáról költözött az egyik négyemeletes ház első emeleti lakásába a feleségével és két lányával - írja a lap.

Bevallotta tettét a XVI. kerületi Futórózsa utcai gyilkos
MTI/Mihádák Zoltán

Az eset ismertetéséből kiderül, hogy a rendőrség úgy értesült az esetről, hogy egy vérző férfit talált egy járókelő, aki értesítette őket. A férfi sokkos állapotban volt, nem tudott válaszolni a kérdésekre. A mentők stabilizálták az állapotát, de a mentőben beszállításkor összeomlott a keringése, ezért újra kellett éleszteni, ami sikerült, de nem sokkal később a kórházban meghalt a férfi.

A rendőrök kamerafelvételek segítségével állapították meg, merre ment az elkövető, majd ahol utoljára látták a kamerák, ott megmutatták a környéken lakóknak a kamerafelvételeket. A környékbeliek felismerték az illetőt, akit aztán bevittek a rendőrségre, ahol a férfi elsírta magát, és részletes beismerő vallomást tett.

Mint mondta, nem kívánta a férfi halálát, egyszer szúrt, de pont az utánaeredő férfi szívének bal kamrájába döfte a kést, ami aztán a halálát okozta. A kést és a kabátját elrejtette a gyilkos, a rejtekhelyet később megmutatta a rendőröknek.

A lap még felhívta a figyelmet arra is, hogy a tettes és az áldozat nagyon hasonló életutat járt be eddig. A rendőrség szerint mindketten Ukrajnában születtek 1982-ben, a születési helyük 8 kilométerre van egymástól, mindketten kőművesként dolgoztak Magyarországon, de a rendőrség szerint nem ismerték egymást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló