Elhagyhatta a kórházat Fazekas Róbert

December 16-án esett át életmentő operáción.

Műtéte Szívátültetést hajtottak végre Fazekas Róberten 2021. December 18. 14:38 óta a városmajori szívklinikán lábadozott Fazekas, de a Bors értesülése szerint január 6-án hazamehetett családjához Szombathelyre.

„Kezdjük azzal, hogy jól vagyok, napról napra erősebb. Már csak kontroll-vizsgálatokra kell visszajárnom a klinikára. Az otthonomban kipakoltak egy szobát, azt használom meg steril helyiségként, egy barátom nanotechnológiás fertőtlenítéssel kitakarította, így teljes biztonságban vagyok” – mondta a lapnak a 46 esztendős atléta.

Fazekas Róbert
Garai Antal Atom

„Végre nem csak videón, vagy telefonon tudunk egymással beszélni. Ott élnek velem a lakásban, a közös helyiségekben pedig maszkot viselünk. Ez a legfontosabb most, hogy ne fertőződjek meg és még a nátha is elkerüljön” – tette hozzá.

Fazekas Róbert már a kórházban is igyekezett sétálni a folyosókon vagy a kertben új szívével, most pedig már napi 2-3 kilométert is meg tud tenni – közölte a lap.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport