Elhunyt ifj. Donáth Ferenc

66 éves volt.

Elhunyt ifj. Donáth Ferenc orvos, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének elnöke – közölte a család a Klubrádióval szerdán.

1956. december 19-én született Romániában, azért, mert a forradalom bukása után szüleit (Donáth Ferenc politikust és Bozóky Éva újságírót) Snagovba hurcolta a KGB a Nagy Imre-csoport többi tagjához hasonlóan. Így az orvos csak két évvel később, 1958-ban kapta meg a magyar állampolgárságot.

"Donáth az igazság érdekében mindig küzdeni kész politikai aktivistaként őrizte az ’56-os forradalom emlékét" - írta róla a rádió. 66 éves volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet