Elhunyt Láng Gusztáv irodalomtörténész, a szombathelyi ELTE SEK korábbi oktatója.

Életének 89. évében.

Elhunyt Láng Gusztáv irodalomtörténész, a szombathelyi ELTE SEK korábbi oktatója. Alább közzétesszük a tanszék közleményét:

Láng Gusztáv
helikon.ro

Búcsú Láng Gusztávtól (1936–2025)

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Magyar Irodalomtudományi Tanszékének közössége mély megrendüléssel búcsúzik Láng Gusztáv irodalomtörténésztől, a magyar irodalom kiemelkedő tudósától, a romániai magyar irodalom egyik legjelentősebb értelmezőjétől, a transzilvanizmus szellemi hagyományának következetes ápolójától, egykori tanszékvezetőtől, tanártól, pályatárstól és szellemi példaképtől.

Láng Gusztáv életének 89. évében, 2025. április 12-én, a Vas megyei Táplánszentkereszten hunyt el, épp a költészet napjának éjszakáján.

Budapesten született 1936. június 12-én, de életpályáját, gondolkodását, értékrendjét Erdély formálta. Szatmárnémeti középiskolás évei után a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1958-ban. Pályáját az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál kezdte, majd 1959-től a kolozsvári egyetem magyar tanszékén tanított, közel huszonöt éven át. 1967-től a 20. századi magyar irodalom meghatározó előadója volt, a korszak egyik legmegbízhatóbb és legérzékenyebb értelmezője.

1984-ben Magyarországra települt, és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán (ma ELTE Savaria Egyetemi Központ) folytatta oktatói munkáját – tanszékvezetőként is változatlan elkötelezettséggel, figyelemmel, nyitottsággal. 1963-tól tagja volt a Romániai Írók Szövetségének, 1984-től pedig a Magyar Írószövetségnek és az Irodalomtörténeti Társaságnak. 1995-ig a Magyar Írószövetség Nyugat-magyarországi csoportjának titkári tisztségét töltötte be.

Tudományos munkássága megkerülhetetlen a romániai magyar irodalom kutatásában. Kántor Lajossal közösen írt műve, a Romániai magyar irodalom 1945–1970 a kisebbségi magyar irodalom első átfogó történeti feldolgozása volt – egy irodalomtörténet és identitástörténet egyaránt. Ennek folytatásaként jelent meg újabb szintetizáló munkája: a Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról 1918–2017 (2018).

Egyik legnagyobb hatású monográfiáját Dsida Jenő költészetéről írta A lázadás közjátéka - Dsida - tanulmányok (Szombathely 1996), Dsida Jenő költészete (2001), Dsida Jenő költészete 2.,bővített kiadás (2021) címmel, amelyről így nyilatkozott: „egy irodalomtörténeti trófeát tartok sajátomnak: azt, hogy Dsida ott van ma már a kanonizált szerzők közt a magyar líra történetében.” Írásai gyakran világították be az elfeledettek, mellőzöttek, nehezen megközelíthetők életművét – Gulácsy Iréntől Páskándi Gézáig, Székely Jánostól Panek Zoltánig.

A transzilvanizmus értékeit méltósággal képviselte. Egyik utolsó interjújában hangsúlyozta, hogy „a transzilvanizmus nemcsak válasz volt az identitásválságra, hanem emlékeztető is arra, hogy Erdély történetét három nép alkotta meg – magyar, román és szász.” És hogy az irodalom mindig több, mint önazonosság: kapcsolat és átjárás is.

Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, többek között József Attila-díjjal (2003), a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével (2016), a Cs. Szabó László-díjjal (2018), és E-MIL nagydíjat is kapott (2019).

A szombathelyi magyar tanszék különösen nagy hálával és tisztelettel őrzi Láng Gusztáv emlékét. Tanárként és előadóként is nagy hatású volt, előadásai sosem csupán tudást közvetítettek, hanem látásmódot és tartást is. Mindig emberi és közvetlen volt, finom humora és kivételes műveltsége mély nyomot hagyott bennük. Olyan személyiség volt, aki megőrzött valamit abból a humán értelmiségi ethoszból, amit oly sokan csak utólag értünk meg.

Emlékét és szellemi örökségét megőrizzük.

Nyugodj(on) békében, Guszti Bácsi!

A szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ
Magyar Irodalomtudományi Tanszéke nevében
Czetter Ibolya tanszékvezető
Szombathely, 2025. április 13.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek