Elment egy erdész – Elhunyt Soós János nyugalmazott pagonyvezető főerdész. 46 évig volt társaságunk munkatársa - közölte a Szombathelyi Erdészeti Zrt.
A természet iránti szeretet és az erdőhöz való kötődése már gyermekként kijelölte életének irányát. 1977-ben - a soproni technikum elvégzése után - pályafutását a szentgotthárdi „kis” erdészetnél kezdte, majd a kondorfai erdészkerületben beosztott erdészként a nagyobb fakitermelésekkel, faanyag szállításokkal járó feladatokat végezte.
1981 augusztusában bevonult, katonaságának ideje alatt átszervezték a vállalatot. A sok kis erdészetből 4 főmérnökség alakult. A Szentgotthárdi Főmérnökségen 5 pagonyt alakítottak ki. Leszerelése után a Farkasfai pagony kerületvezető erdészévé nevezték ki. Évente 20-25 ezer m3 vastagfa termelést vezényelt le, és emellett irányította az erdőművelési feladatokat.
Kiváló szervezőkészsége, pontos munkavégzése eredményeként 1989-ben a Szakonyfalui pagony vezető főerdészének nevezték ki. Tevékeny részt vállalt a vadgazdálkodásban és a vadásztatásban. Nagy gondot fordított a pagonyban a társaság lóállományára, munkaidőtől függetlenül intézte a szénabetakarítást, -betárolást.
Példaértékű tevékenységét a társaság 2023 decemberében Arany Erdészcsillag kitüntetéssel ismerte el.
Hosszú, szakmai sikerekben gazdag pályafutását követően 2024 elején vonult nyugdíjba, pagonyvezető főerdészként. 2025. október 20-án tragikus hirtelenséggel ragadta el a halál. Az általa ültetett, nevelt, szeretett erdőket ma már felülről figyeli.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!