Elhunyt a szombathelyi egyetem egykori oktatója

Ferenczi Zsuzsanna három évtizedig tanított Szombathelyen.

Eltávozott közülünk, de tanítványai még évtizedekig emlékezhetnek rá – így búcsúzott az ELTE SEK egykori főiskolai docensétől, Ferenczi Zsuzsannától (1941–2022), aki a Könyvtár- és Információtudományi Tanszék oszlopos tagja volt.

Családja Erdélyből származik, de ő már Győrben született 1941. december 5-én. Itt végezte el az általános és a középiskolát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–könyvtár szakának elvégzése után a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban kezdett dolgozni.

Az 1974/75-ös tanévtől tanított az akkor önállósuló Szombathelyi Tanárképző Főiskola Könyvtári Tanszékén. Vele együtt, illetve a következő tanévben kerültek Szombathelyre azok a kollégák, akik évtizedekig a tanszéken tanítva megalapozták azt, ami szombathelyi könyvtárosképzésként fogalom lett az országban. Ő három évtizedig, végleges nyugdíjba vonulásáig tanított Szombathelyen.

Facebook/ELTE Savaria Egyetemi Központ

Az egyetemen legfőbb mestere a tájékoztatás tanára, Szentmihályi János volt. Egyéb munkakörök után tájékoztató könyvtárosként dolgozott a győri megyei könyvtárban, majd Szombathelyen is a tájékoztatás lett a legfontosabb tantárgya. Az addigi hagyományos könyvismereti tárgyat megújította, probléma-központúvá tette a valós olvasói és felhasználói igényekhez igazítva. Ez a megszokottnál nagyobb munkát igényelt tőle és a hallgatóitól, akik már főiskolás korukban tisztelték, szerették, de igazán a munkába állás után érezték meg, mennyit kaptak tőle. Sok kiváló tájékoztató könyvtáros, bibliográfus került ki közülük – írják.

Mindig próbálkozott új módszerekkel, először alkalmazott videófelvételeket tájékoztatási helyzetgyakorlatokra; megelőzve a számítógépes korszakot, programozott feladatgyűjteményt készített Tájékoztatási gyakorlatok címen; elsők között foglalkozott a közérdekű információ kérdéseivel. Tájékoztatás a közművelődési könyvtárakban című jegyzetét országosan használták.

Publikációiban igyekezett megosztani a tájékoztatás oktatásának műhelytitkait, felhívta a figyelmet a használói igények fontosságára. Ebben a szellemben elemzett, értékelt egyes tájékoztatási eszközöket és a bibliográfiatermést. Az irányításával készített szakdolgozatok közül többet most is segédeszközként használnak az anyaintézmény könyvtárában. A szakterület országosan elismert szakembere volt.

Bármennyire is kötődött Győrhöz, nyugdíjba vonulása után is Szombathelyen maradt, tartva a kapcsolatot a kollégáival, akiknek a száma az utóbbi időben sajnálatosan megfogyatkozott. Volt tanítványai közül is sokan látogatták, érdeklődtek iránta.

Szombathelyen érte a halál 80 éves korában, 2022. január 28-án.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet