Elhunyt a világhírű magyar játékvezető, Puhl Sándor

65 éves volt.

Elhunyt a világhírű játékvezető, Puhl Sándor, aki az 1994-es vb-döntőt és az 1997-es BL-döntőt is vezette. Puhl 65 esztendős volt, az MLSZ saját halottjának tekinti – közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Puhl Sándor már fiatalon, 1984 óta volt részese a labdarúgó NB I-nek, világhírnévre a 90-es években tett szert. Ő vezette az emlékezetes brazil–olasz világbajnoki döntőt Los Angelesben 1994-ben, és három évvel később Münchenben a Dortmund–Juventus Bajnokok Ligája-döntőt is.

Magyar Labdarúgó Szövetség

Nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként az IFFHS négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének, Eger és Emőd város díszpolgára lett, 2010 óta pedig az MLSZ Játékvezető Bizottságának alelnöke volt.

A családja csendes és méltóságteljes gyászában osztozik a Magyar Labdarúgó Szövetség. Arra kérik a gyászolókat és a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben kérésüket: nem kívánnak nyilatkozni és a legszűkebb körű temetésről később intézkednek – zárták a közleményt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport