Jármű önkényes elvételéért, járművezetéstől való eltiltás alatti vezetésért és járművezetés tiltott átengedése miatt ítélt el a Kőszegi Járásbíróság egy férfit - írja a Szombathelyi Törvényszék közleményében.
Tájékoztatásuk szerint a vádlott 2023. szeptember 22-én 20 óra körül munkahelyén, egy kft. telephelyén elhatározta, hogy a cég tulajdonát képező tehergépkocsival megy haza, azonban erre a kft. képviselőjétől engedélyt nem kért.
Tette mindezt úgy, hogy a Kőszegi Járásbíróság 2022-ben 5 évre eltiltotta a vezetéstől.
A közleményből kiderült, a férfi itt még nem állt meg, 20 óra körül Lukácsházáról elindulva, Kőszegen keresztül a lakóhelyére vezetett. A vádlott hazaérve a tehergépkocsit leparkolta, majd 22 óra körül annak vezetését egy nőnek átengedte, akiről tudta, hogy előzetesen szeszes italt fogyasztott, majd együtt Kőszegre mentek, ahol őket a rendőrjárőr ellenőrzés alá vonta.
Ezért a férfit halmazati büntetésül 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélték és további 6 évre eltiltották a járművezetéstől.
Az ítélet jogerős.