Megkezdte a Velencei-tó vízpótlásának előkészületet a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság – Írta a hvg.hu. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője a portálnak elmondta, hogy az előkészületek első lépéseként elkezdték leüríteni a Zámolyi-víztározó vizét, amit egyelőre a Pátkai-víztározóba engednek át.
A vízügy tervei szerint október során összesen közel másfélmillió köbméter vizet kormányoznak át a Pátkai-víztározóba a hónap végéig. Eközben a Magyar Országos Horgász Szövetség lehalássza a Zámolyi-víztározót. Az mindenesetre borítékolható, hogy jelentős mennyiségű csapadék nélkül, csak a két tározó vizével nem fogják tudni megtölteni a tavat.
Egymillió köbméter víz beengedése – mint a szóvivő is jelezte a hvg-nek – 4 centiméterrel emelné meg a vízszintet, amely jelenleg 70 centiméteres, így alig 7 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.