Ellentmondásos hírek keringenek Berki Krisztián halálával kapcsolatban

Több helyen öngyilkosságot emlegetnek, közben pedig kábítószer gyanús anyagokat is találtak a helyszínen.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Meghalt Berki Krisztián – Frissítve May 06. 10:14 péntek reggel több rendőrautó és egy mentőautó is megjelent egy budapesti IX. kerületi társasháznál, ahol Berki Krisztián lakott. Mint rövidesen kiderült, egy haláleset miatt tartanak szemlét, megjelent Berki volt és jelenlegi felesége, illetve egyik lánya is, majd a rendőrség megerősítette, hogy a 41 éves Berki vesztette életét.

A rendőrség azt nyilatkozta az Origónak, hogy idegenkezűség nem merült fel, tehát nem gyilkosság történt. A szomszédok pedig állítólag már napok óta kiabálásokat és veszekedéseket hallottak a lakás körül, és már a rendőrök is voltak kint korábban.

Ebből kifolyólag több helyen már öngyilkosságot emlegettek és a rendőrség rövid sajtótájékoztatóján elhangzottak is ebbe az irányba terelték a történteket. D. Tóth Norbert a helyszínen elmondta, hogy a helyszíni szemle még tart, az idegenkezűséget kizárták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halálesetet.

A 24.hu viszont arról számolt be, hogy értesüléseik szerint nem öngyilkosság történt, viszont kábítószer gyanús anyagokat találtak a helyszínen, ezért emiatt büntetőeljárás is indul – közölte a lappal a BRFK. A Bors pedig arról ír, hogy a rendőrség vizsgálni fogja azt is, hogy más is érintett-e ebben az ügyben.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű