Elmaradtak a januári mínuszok, máris több százan kezdtek strandolni a Balatonon

Már hetedik éve csinálják ezt.

Szigligeten nem voltak megvárni a strandszezon, már január elsején megmártóztak az acélszürke Balatonban. A fürdőzőket orvosi vizsgált után engedték a habokba, egy vízibicikli-, valamint az extrémfürdőruha-versenyt követően. Nem ez volt az egyetlen furcsaság, a résztvevők mindig ilyenkor hozzák ki a vízből Szigliget karácsonyfáját a Balatonból. Mert hogy a fa a vízben állt.

MTI / Varga György

Persze volt nyeremény is, a fa tetején lévő üveg pálinka a leggyorsabb fürdőzőé lett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek