Nem volt hajlandó találkozni Lovasi Andrással az általa okozott baleset egyik áldozata

A zenészt még mindig rémálmok gyötrik. Most új eljárás indul ellene, ugyanis kiderült, hogy a másik autó sofőrje maradandó fogyatékosságot szenvedett. Akár évekig is elhúzódhat a tárgyalás.

A zenész a Blikknek mesélte el miként dolgozta fel a történteket, valamint, hogy mit érzett, amikor múlt héten kiderült, az első fokon lezárult ügyben perújítást indítványozott az ügyészség.

Lovasi András elmondta, hogy pánikolt, amikor kiszállt és látta, hogy a másik autó sofőrje elájult, nagyon megijedt: „ Nem értettem, hogy okozhattam én a balesetet. Pár nappal később visszamentem a helyszínre, hogy megértsem, mi is történt, hol hibáztam. Végül a rendőrségen mutatták meg a térfigyelő kamera felvételeit, akkor lett tiszta minden. Rutinból vezettem, megosztott volt a figyelmem, és nem mértem fel, hogy mennyire veszélyes ez a kereszteződés.

Bonyhádi Zoltán

Lovasi éppen egy főpróbára ment, a telefonja ki volt hangosítva, próbálták elmagyarázni neki, hogy merre menjen, közben figyelte a navigációt, és mivel nem volt ismerős a környéken, benézett egy lámpát.

A beleset után a zenész próbált beszélni a két áldozattal. A hölgytől bocsánatot kért, amit el is fogadott. A férfival telefonon többször beszélgett, de ő nem akart találkozni vele. Lovasi elmondta, hogy: „ Természetesen tiszteletben tartottam a döntését. Megértem, hogy mérges rám, és lehet, hogy én is így reagálnék hasonló helyzetben, de én tényleg segíteni szerettem volna.

Lovasi azt is elárulta, hogy „ Máig vannak rémálmaim a balesetről. Újra átélem, ahogy nyílik a légzsák, ahogy száll belőle a por, szinte hallom a csörömpölést, a törést, szóval lassan dolgozza fel az ember, ha ilyen történik vele.

A zenész idén februárban elfogadta a korábbi indítványt, azaz elismerte a felelősségét. Egy évre visszaadta a jogosítványát és részletekben fizeti a 225 ezer forintos büntetését. Most lánya és felesége fuvarozza.

Lovasi nem örült neki, hogy ért véget az ügy, de tudta, hogy: „ benne volt a pakliban. Utólag is sajnálom, hogy nem tudtunk mediációs eljárás keretein belül megegyezni, mert én szerettem volna segíteni. Talán mindenki jobban járt volna, ha kifizetem a kártérítést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű