Egyedülálló távcső kémlel Szombathelyen

Egy, a csillagok színképének elemzésére alkalmas, spektográfot adtak át pénteken a kámoni ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban. A berendezés Magyarországon az egyetlen és 60 millió forintba került.

Egy családi hangulatú születésnapi bulira invitálta Dr. Jankovics István a szombathelyi média képviselőit és a város vezetőit, a 130 éves kámoni ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumba. Az ünnepeltnek volt oka örömre, hiszen az 1881-ben alapított csillagvizsgáló az országban egyedülálló távcsővel, egy úgynevezett spektográffal gazdagodott.

ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium - távcsőavató
Kovács Ferenc a megyei közgyülés elnöke a rádióban hallotta a hírt - Oklevelet hozott elismerésül
Mészáros Zsolt

A ELTE anyagi forrásainak felhasználásból vásárolt 60 millió forint értékű spektográf teljesen automata rendszerrel bír. Akár a világ másik pontjáról irányítva is lehet vele megfigyeléseket végezni és a kutatóknak az egyes égitestek színképének megismerésében segít. Ezáltal pedig újabb és újabb adatokat szolgáltat a tudósoknak.

ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium - távcsőavató
Ez a szalagvágás spektográfot ért
Mészáros Zsolt

A berendezés most oktatási céllal került a tekintélyes múlttal rendelkező obszervatóriumba. Az ELTE célja ugyanis, hogy a Szombathelyre érkező hallgatók megismerkedhessenek a technikával, amit szerencsés esetben is csak egy-egy ösztöndíjas, külföldi képzés alkalmával használhatnának. Dr. Jankovics igazgató elmondta, hogy hamarosan nyílt napon is bemutatják majd az érdeklődőknek a spektográf működését.

30 évvel ezelőtt dián...
Az obszervatórium 30 évvel ezelőtt
Mészáros Zsolt

A távcsőavatásra ellátogatott egy korábban az obszervatórium távcsövének összeszerelésében is segédkező szakember, aki dián mutatta be a csillagvizsgáló történelmének egy szeletét, a 30 évvel ezelőtti berendezést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód