Eltiltották a vezetéstől, de őt ez nem zavarta, aztán Szombathelyen lekapcsolták

Most büntetőeljárás is indul ellene.

Szombathelyen, az Alkotás utcában igazoltattak egy 26 éves járművezetőt 2021. július 12-én a járőrök, az intézkedés során pedig kiderült, hogy már korábban eltiltották a férfit a járművezetéstől – írja a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a jármű vezetőjét előállították és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek