Elutasították a DK Orbán Viktor elleni vagyonnyilatkozati eljárását

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktort és bűntársait csak a hatalom választja el a felelősségre vonástól.

"A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen, amikor a sajtóból kiderült, hogy Orbán Viktor már munkamegbeszélésekre is használja az apja nevén lévő, de valójában az általa és családja által használt hatvanpusztai kastélyt. Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága tegnap elutasította a DK Orbán Viktor elleni vagyonnyilatkozati eljárását, mivel a beadványunk szerintük „feltételezéseken alapul”, valamint „a sajtóinformációkra épülő állítás nem lehet alapja vagyonnyilatkozati eljárás megindításának”. Ha tehát holnap fotókkal és videókkal bizonyítaná be a sajtó, hogy minden, ami Mészáros Lőrinc nevén van, valójában Orbán Viktor tulajdona, a Mentelmi Bizottság akkor sem tenne semmit, hiszen minden sajtóhír csak „feltételezés”.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktort és bűntársait csak a hatalom választja el a felelősségre vonástól. A DK szerint Orbán Viktor hiába íratja strómanokra sokszázmilliárdos vagyonát, Magyarországon mindenki tudja, hogy a lopott vagyon valójában a miniszterelnöké. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány a kormányváltás után véget fog vetni az Orbán-családdal összenőtt milliárdos elit uralmának és az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállításával vissza fogja venni a lopott közvagyont a miniszterelnök strómanjaitól." - áll a párt lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek