Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Elvileg már nyitva lehetnének a fürdők, de egyelőre mindenki a fejét vakarja – és nem véletlenül

Végiggondolta ezt bárki? Mi megpróbáltuk, de bevalljuk, nehezen ment. A fürdőszövetség hétfőn délután közleményt adott ki.

Mindenki nagyon várja a járvány végét, azt, hogy életünk visszatérhessen a szokásos kerékvágásba.

A visszatérés egyik fontos dátuma május 4. volt, amikor is hosszú hetek után végre nem szigorodtak, hanem enyhültek A kocsmától az egyetemig - Megjelentek a kijárási korlátozás enyhítésének a részletei 2020. May 01. 06:58 a kijárási korlátozással kapcsolatos szabályok.

Pontosabban az ország nagy részén enyhültek, Budapesten és Pest megyében maradt minden a régiben.

Ez a megoldás megannyi kérdést felvet, de ezen kívül is vannak nehezen értelmezhető pontjai a jogszabálynak.

Ilyen például a fürdők ügye, amely szűkebb hazánkban különösen fontos, hiszen az ország legnagyobb és legnépszerűbb fürdői közül kettő is itt van (Bük, Sárvár), de rajtuk kívül is vannak jelentősebb fürdőink (Celldömölk, Szentgotthárd).

Az említett helyek komoly idegenforgalmat bonyolítanak le, a Vas megyeiek maguk is szeretnek ellátogatni ezekbe a létesítményekbe, és legalább ennyire fontos, hogy közvetlenül vagy közvetve több ezer embernek adnak megélhetést.

Ezért volt fontos a csütörtök esti kormányrendelet A kocsmától az egyetemig - Megjelentek a kijárási korlátozás enyhítésének a részletei 2020. May 01. 06:58 , amely ismét zöld utat adott a fürdők működésének.

Alapkérdések

Aki jár fürdőbe, annak első hallásra amúgy is kissé meghökkentő volt, hogy a fürdők bekerültek az első körbe, tekintettel arra, hogy ezekről a létesítményekről nem feltétlen a távolságtartás jut az eszünkbe.

A kérdést pénteki sajtótájékoztatóján részben érintette az országos tisztifőorvos: Müller Cecília azt közölte, hogy a mostani járvány ellensége a víz, és további biztonságot ad, hogy a fürdők vízében klór van, ami elpusztítja a koronavírust.

Elvileg be lehet tartani a 1,5 métert, de megannyi más kérdés is van
Sárvárfürdő

Ugyanakkor ma reggel megnéztük a Vas megyei fürdők honlapját, és egyik sem jelentette be az indulást vagy indulási dátumot.

Minden bizonnyal nem véletlenül, hiszen – ahogy bennünk is -, úgy a fürdők vezetőségekben is felmerülhettek az alábbi kérdések:

  • Hogyan lehet megoldani a fürdőkben az 1,5 méteres távolságtartást?
  • Kell-e viselni a maszkot?
  • Hogyan lehet megoldani a közös használatú terek, tárgyak, eszközök rendszeres fertőtlenítését?
  • Tud-e működni egy komolyabb fürdő fedett étterem nélkül?
  • Ez utóbbi kérdés egyébként felmerül a szállodák esetében is, ami viszont ismét visszahat a fürdőkre:

  • Hogyan működhet egy fürdőkomplexum komolyabb szállodai támogatás nélkül?
  • Ha a megmaradó szabályok miatt radikálisan korlátozni kell a látogatók számát, akkor:

  • Rentábilis-e egyáltalán kinyitni az amúgy is hatalmas költséggel működtethető fürdőket?
  • Még ma délelőtt mind a négy fent említett Vas megyei fürdővel felvettük a kapcsolatot. Van, aki azt kérte, küldjük el a kérdéseinket írásban, és van, akinek a vezetőjével sikerült is néhány szót váltanunk.

    Közös bennük, hogy türelmünket kérték a válasszal.

    De mégis jött válasz

    A válasz aztán hétfőn délután mégis megérkezett a Magyar Fürdőszövetség (elnöke Boros László Attila, Bükfürdő igazgatója) közleményének formájában, amelyet az MTI tett közzé.

    Ebben a fürdőszövetség arra kéri a magyarországi fürdők üzemeltetőit, hogy „higgadtan értelmezzék a kijárási korlátozás hétfőn életbe léptetett enyhítését, és várják meg a kormányzati részletszabályokat a létesítmények felelős megnyitásához. A vendégektől is türelmet kérnek, mert két-három hétre is szükség lehet a biztonságos működés előkészítéséhez” .

    Szerintük ugyanis a „nyitást jogilag és szakmailag is többféleképpen lehet értelmezni”.

    A fürdőszövetség kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.

    Szerintük a legtöbb fürdő eleve úgy tervezte a tavaszi felkészülési és karbantartási munkálatait, hogy május végén, pünkösdkor nyit majd újra. A fürdők szinte mindegyike kényszerű üzemszünetet tart, a biztonságos és felelősségteljes működéshez jellemzően két-három hétre is szükség van. Mivel a jelenleg belátható időszakban még nem várható tipikus strandidő, a strandok tömeges nyitásának kérdése még pár napig biztosan nem is lesz aktuális - közölték.

    Most már csak az a kérdés,

    hogyha a fürdőszövetséggel sem beszélte meg a kormány a nyitást, akkor ki és miért döntött így?

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság

    Tovább az oldalra