Emelték a nyugdíjkorhatárt: idén már nem kap megállapítást, aki 65 év alatti

Így július 1-től mindenki egységesen 65 évesen mehet nyugdíjba.

Az 1956-ban születettek 2021-ben 64,5 évesen hagyhatták hátra a munka világát, július elsejéig azonban a korosztály utolsó, 1956 decemberének végén született tagjai is érvényesítették idei féléves korkedvezményüket. Így július 1-től mindenki egységesen 65 évesen mehet nyugdíjba, de ezt a gyakorlatban már csak jövőre tehetik meg. Korkedvezményt a Nők 40 jogosultjai élvezhetnek.

A nyugdíjkorhatár ténylegesen nem nő 2021-ben, marad 64 év 183 nap, vagyis az 1956. második félévében született személyek töltik be a korhatárukat 2021. első félévében. A korhatár csak 2022. január 1-jétől nő 65 évre, az 1957-ben vagy később születettek részére. Idén második félévben így a korhatár aktuális betöltése alapján nem lesz nyugdíjmegállapítás, éppen úgy, ahogyan 2020. első félévében sem volt – írja a napi.hu.

Ennek ellenére 2021-ben bármikor igényelheti a nyugdíját az, aki már korábban teljesítette annak feltételeit. Magyarországon nincs nyugdíjkényszer, így a nyugdíját senki sem köteles igényelni akkor, amikor teljesíti annak feltételeit - emlékeztetett a nyugdíjguru.hu.

A 2014 óta zajló fokozatos korhatáremelés alapján az egyes születési évjáratok küszöbértékei évről évre sávosan emelkedtek. A nyugdíjba vonulás feltétele volt annak, aki,

• 1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév,

• 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap,

• 1953-ban született, a betöltött 63. életév,

• 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap,

• 1955-ben született, a betöltött 64. életév,

• 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap,

• 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.

Az öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, legalább 20 év szolgálati időt szerzett és biztosítással járó jogviszonyban sem belföldön, sem külföldön nem áll.

Hogy a későbbiekben emelkedik-e a nyugdíjkorhatár, arra jelenleg nincsenek kormányzati tervek, iránymutatások. Az idei korhatáremeléssel várhatóan 2035-ig fenntartható marad a nyugdíjrendszer – összegzi a Napi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság