A héten számoltunk be arról, hogy a hajdan patinás, ma már csak jól csengő nevű szombathelyi Claudius Hotelt bizonytalan időre bezárják 
Másfél hét múlva bezár a szombathelyi Claudius Hotel – Ugyanarra a sorsra jut, mint a Savaria Nagyszálló? 2020. February 06. 12:01 , talán felújítják, talán nem. De mindenképpen a peremén táncol annak, hogy múlt időbe kerüljön a neve. Ha így lesz, nem lesz hosszú élete, ha nem, az örömteli, addig is azonban azoknak, akiknek csak egy fura, félig szocreál épület talán ma már a tó partján, merengünk egy kicsit, hogy is volt.
Szombathely kronológiájában azt találjuk, hogy 1972. június 30-án megnyílt a Claudius Szálloda. Ilyen pőrén, előtte lévő eseményként az áll itt, hogy egyesült a Dózsa és a Szombathelyi Sport Egyesület SZSE-Dózsa SE néven, mögötte pedig, hogy a Haladás labdarúgó csapata a Szovjetunióban vendégszerepelt, és ezzel ki is jelöltük a Claudius helyét a történelemben, s vele együtt a saját életünkben is.
Ez pedig annak idején nem volt túl színes, ha a piros nyakkendőt és a piros zászlót nem számítjuk színkavalkádnak. A Claudius Szálloda nyitásakor és utána is a szombathelyi polgároknak maga volt a nyugat, étterme, bárja a Dongó kocsmához és a Nefelejcs presszóhoz szokott elvtársaknak és szakiknak maga volt az édenkert, a titkok és bocsánatos bűnök paradicsoma, mert az utóbbiban állítólag sztriptíz is volt, szodoma.
Ehhez képest leginkább szovjet turistabuszok álldogálltak a parkolójában, a testvéri ország szerencsésebbjei fedezhették fel a sajátjukhoz képest tényleg minőségi vendéglátást, míg azonban az ideiglenesen hazánkban állomásozó honfitársaik a Dongóban szopták le magukat, ekként bizonyítva azt, hogy a szocialista-kommunizmusban is volt osztálytársadalom, csak tagadták.
A szállodát és szolgáltatásait az egyszerű szombathelyi polgárok számára titkok övezték, de nem csak a benne esetlegesen tanyázó bűn, hanem a számukra úgymond megfizethetetlen árak miatt is. És legendák is terjedtek, hogy a presszóban földöntúli fagylaltkelyheket lehet kapni, ami maga volt a csábítás az ötven filléres gombóc fagyi korában, egyáltalán, ez a szó, hogy kehely, már összefuttatta az ember nyálát.
Melba: ez volt annak a fagyikehelynek a neve, amit úgy tizenhat évesen, a nyitás után négy évvel megkóstoltam ott, de nem ment mennybe tőle az ember, főleg egy Mészáros fagyihoz képest, de valami megmondhatatlan ok miatt mégis más volt. A kamaszkori sznobizmus talán, vagy a szabadság hűs lehelete, hogy belerakjunk egy képzavart is a fagyiba. A Claudius titokzatos volt tehát, mint ahogyan minapi írásunk nyomán ma is az, de a kor lenyomata mindenképp.
Ezeken a képeken, amelyeket a fortepan.hu archívumában találtunk, rajta van a kor, a lakótelepek építésének lendületével fölhúzott szálloda, de leginkább az, hogy annyira új a világ benne a Claudiussal, hogy még a fáknak sem volt ideje kinőni. S lám, mire szárba szökkentek és az életük is eltelt, a szálloda sorsa is lekonyult, hogy ötven év múltán az akkori szombathelyi kronológiában szerepeljen majd egy sor, hogy a Hotel Claudiust bezárták ekkor meg ekkor.
