Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Boldogult úrfikorunkban (3.) - A régi Tófürdő

Ami most van, az valamikor nem volt, illetve teljesen más volt a helyén, pedig fürdőnek nevezték azt is, amilyet nem látott még addig a világ, de ma már nyoma sincs.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hogy mennyire röpül az idő, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy akik akkor születtek, amikor az új Tófürdőt átadták Szombathelyen, azaz 2002-ben, ma már tizennyolc évesek, a régit már képről is alig ismerhetik. Sőt, ahogyan ez már történni szokott, eszükbe sem jut, hogy ami most van, az valamikor nem volt, illetve teljesen más volt a helyén, pedig fürdőnek nevezték azt is, amilyet nem látott még addig a világ, s ma már nyoma sincs.

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

A régi Tófürdő még egy város életéhez képest sem volt hosszú életű. Ha meggondoljuk, hogy 1966-ban nyílt meg, tehát halálakor csupán harminchat éves volt, s ha elmerengünk a Romkert látnivalóin, s hogy azok kétezer évesek, a régi Tófürdő még gyerek sem volt, mintha meg sem született volna, pedig mennyire igen, és mégsincs sehol. Százszor száz méteres medence volt, a maga korában Közép-Európa legnagyobbja, de nem ezért szerettük, hanem mert olyan volt, amilyen.

Szombathely régen és ma - A Tófürdő
BDMK archívum - 1970. Jákfalvi fotó

Létét a Csónakázó tónak köszönhette, a tó nélkül nem lett volna medence, belőle kapta a vizet, amitől sajátos, barnászöld színe volt, mint a Balatonnak, s olykor a faunája is hasonlított hozzá. Szűrőn keresztül érkezett bele a tó vize, olykor viszont ez nem, vagy nem megfelelően működött, s ha hinni lehet a legendáknak, néha halak is úszkáltak benne, de őket nem látta senki soha. Csak a fürdőzők lábát súrolták ismeretlen lények, s ha nem engedték le időben, a beton alja is olyan iszapos volt, mintha természetes tó lenne.

Ez így visszatekintve azért volt érdekes, mert a Csónakázó tóban fürödni nem lehetett, ebben viszont igen, pedig a vizük egy és ugyanaz volt, cserébe ebben nem lehetett pecázni – pedig hal lehetett benne –, sem csónakázni, pedig elég nagy volt hozzá. Mindig alkotnak furcsa szabályokat az emberek, a konvenció pedig nagy úr. Viszont ez a sajátos szimbiózis, a közös – koszos – víz nyújtott olyan örömöket, amit ebben az új Tófürdőben soha nem tapasztalhat meg senki emberfia, mert már nem lehet.

A Tófürdő látképe
BDK archívum - Tóth, 1975.

Hogy nem volt áttetsző a vize, s ezzel párhuzamosan semmit sem lehetett látni benne, alkalmas terepe volt a vízi fogócskának, amihez koszos víz kellett, de szabályos medence mégis, és a régi Tófürdő ép ilyen volt. A játék abban állott, hogy a kijelölt területen a fogónak el kellett kapnia áldozatát, de az átláthatatlan víz nehezítette ezt. Akit el akartak kapni, csak alámerült, és a zavaros vízben mint valami tengeralattjáró vagy sneci láthatatlanul úszott ide-oda, s csak akkor lehetett tudni, merre jár, ha fölbukott az árból.

Ilyesmivel órákat el lehetett tölteni, míg pikkely nem nőtt az ember hátán, de dohányosoknak nem volt ajánlott időtöltés, se kisdedeknek. Nekik ott volt az elkerített pancsoló, a gumigatya szaggató mini betoncsúszdával, mert a harmatos szocializmusban azzal nem törődtek, hogy jó legyen, csak azzal hogy legyen, s voltaképp ennek köszönhette születését maga a strand is. Volt, aztán az ember belakta, s bármilyen tökéletlen volt is, de az övé volt mégis tavasztól őszig.

Régi Tófürdő
retronom.hu

Úgy is működött a vize. Kora nyáron és az ősz kezdetén, amikor nem tudott kellően átmelegedni, a hideg és langyos vizek rétegekben helyezkedtek el benne, áramlatok keletkeztek, titokzatos sodrások és iramlások, mert ez egy kibetonozott tenger volt igazából. Szélben korbácsolódó hullámokkal, s ősz felé tartva, amikor már alig volt vendég, a bánatosan csillogó koszos vizet ellepték a kacsák és a lehulló falevelek. Külön világ volt ez, de, hogy a repülő mit keresett ott, az máig titok.

Úgy lehetett, hogy valaki kitalálta az elvtársak közül, hogy jól mutat majd ott a kiszuperált Li-2-es. Funkciója annyi volt, hogy a kacska kölyökfák helyett árnyékot adott a szárnya, vagy hirtelen támadt zivatarok során az eső elől lehetett alá menekülni. Más egyéb nem mutatkozott, egy idő után, valamikor a hetvenes években – múlt század – el is vitték. És a régi Tófürdőt is. Munkások jöttek meg gépek, elkészítették ezt az újat, hogy a város haladjon bele a XXI. századba.

Csak hát, ledózerolták a fiatalságunkat is, hogy ennyi maradt, emlékezni rá. Mert nem volt se túl szép, se túl jó, de a miénk mégis, mint a magyar narancs. S voltaképp annak a kornak a terméke volt, és már csak emlék, mint leszünk mi is azzal a feladattal, hogy elmeséljük, amíg tudjuk, hogy volt, ha jól nem is. De volt mégis valahogyan. A régi Tófürdő sem ennyi volt csupán, hanem egy korszak szimbóluma, amikor megalapozódott a város annak, ami ma, s amelyre annyira büszkék vagyunk.

Szombathely régen és ma - A Tófürdő
BDMK archívum - 1991.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csak Szombathely

Hirdetés