Gulyás Gergely szerint be kell zárni a sportlétesítményeket, megnéztük, mi a helyzet Szombathelyen

A szombathelyi uszoda jövő évi veszteségét 1,1 milliárd forintra becsülik.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint az önkormányzatoknak fontossági sorrendet kell felállítaniuk, és például a nagy légterű, költségigényes sportlétesítményeket a téli hónapokban be kell zárni - írta Facebook-posztjában Nemény András, Szombathely polgármestere.

Nemény a Megyejogú Városok Szövetségének ülésén volt hétfőn, mint írta, ellenzéki és kormánypárti polgármesterek együtt kérték a szolidaritási adó megemelésének felfüggesztését. Kezdeményezték a gépjárműadó újraelosztását, és azt, hogy az állam nyújtson segítséget a kötelező feladataink (óvodák, bölcsődék működtetése, közétkeztetés, közvilágítás stb.) megnövekedett költségeinek kifizetéséhez.

Azt is megfogalmazták, hogy az önkormányzatok takarékoskodnak, de ez nem lesz elég a többletköltségek fedezetére, ezért szükség van az állam segítségére.

Erre válaszolta Gulyás Gergely, hogy a kormány is nehéz helyzetben van, ő az egyéni tárgyalásokban látja a megoldást. Javasolta, hogy zárják be a nagy légterű épületeket, ilyenek például a sportlétesítmények.

Az uszodának 1,1 milliárd forint lenne a vesztesége jövőre
Mészáros Zsolt

Szombathelyen van néhány ilyen sportlétesítmény. Ilyen például az uszoda, amire a miniszter is célzott. A szombathelyi közgyűlés előtt lévő 74 pontos megtakarítási programban Nem lesz adventi díszkivilágítás Szombathelyen, több városi épületet is bezárnak a télre 2022. September 22. 15:40 az uszodáról azt írják, a Vasivíz Zrt jövőre 1,1 milliárd forintra becsüli veszteséget. Ennek mintegy egyharmada, azaz 350 millió forint keletkezik az új épületrészben, ezért hozták azt a döntést, hogy a régi épületet lezárják, és csak az új épületrész lesz nyitva a 33 méteres medencével.

Az Aréna marad, a jégcsarnok viszont valószínűleg bezár

Az új jégcsarnokot a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub üzemelteti, nemrég egy sajtótájékoztatón Csak néhány hónapig biztos az új szombathelyi jégcsarnok működése 2022. September 01. 16:04 be is jelentették, hogy az önkormányzat nem tud támogatást adni az üzemeltetéshez. Az is elhangzott, hogy a jégcsarnoknak január végéig van érvényes áramszerződése, annak lejárta után valószínűleg be kell zárniuk egy időre.

A kosárlabda otthona az Aréna Savaria viszont az önkormányzat felelőssége. Megkérdeztük a városvezetést, hogy Gulyás Gergely kijelentése után mi a tervük az Arénával. Mint írták, az Aréna Savaria alkalmas arra, hogy "a lehető legkevesebb négyzetméter területen a lehető legtöbb feladatot tudjuk elvégezni". Hozzátették, az épület felfűtésének költsége pedig nem azonos mondjuk az uszoda légterének és vizének felfűtési költségével.

Továbbá a Falco kosárlabdacsapatánál élő szerződéssel lévő játékosok vannak és a bajnokságot nem állították le.

Az Aréna Savaria fűtését két fokkal lejjebb veszik
Tánczos Mihály

A takarékossági programban egyébként annyi szerepel az Arénáról, hogy a fűtését 2 Celsius fokkal csökkentik, ami 15 százalékos csökkenést jelent a gázfelhasználásban.

A város legnagyobb sportlétesítménye a Haladás sportkomplexum. Ezt viszont az állam működteti, így az önkormányzatnak nem kerül pénzébe. Üzemeltetőjük a Nemzeti Sportközpontok, ahová elküldtük kérdéseinket. Amint válaszolnak, visszatérünk az ügyre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet