Erdélyben is megünneplik a nemzeti összetartozás napját

"Ilyenkor nem azt nézzük, ami elválaszt egymástól, ami különbség közöttünk, hanem azt, ami közös, ami összeköt"

"Ilyenkor nem azt nézzük, ami elválaszt egymástól, ami különbség közöttünk, hanem azt, ami közös, ami összeköt" - mondta Csécs Márton unitárius esperes a torockói Duna-napon.

A turizmusáról híres dél-erdélyi magyar település lelkésze a 17. századi unitárius költő, Tordai János soraival köszöntötte a nemzeti egységet Torockón ünneplőket: "Jó az egyességben, a szép békességben együtt lenni. Jó, mert az egyesség mindenkor gyönyörűséget teremt".

Az esperes az összetartás fontosságára is felhívta a figyelmet, rámutatva, hogy ez aktív cselekvés. Azokat is erre buzdította, akik távol maradtak, mert nem akarnak közösséget vállalni.

A nemzeti összetartozás napját Erdély számos településén megünnepelik vasárnap. Székelyudvarhelyen 17.30-kor kezdődik az emlékünnepség a Városháza téri Milleniumi emlékoszlopnál. 19 órától a Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című táncdrámáját adja elő, ez a trianoni békediktátum századik évfordulójára készült.

Marosvásárhelyen délelőtt a Gecse utcai református templomban, 16.30 órától a Bolyai téri unitárius templom udvarán emlékeznek, és felavatják a Réti Zoltán alsócsernátoni mester által faragott haranglábat. Erre kerül az az 1697-ben öntött kis harang, mely a nemzeti összetartozás jegyében szólal meg.

Csíkszeredában a Székely Hadosztály emlékművénél idén is megtartják a hagyományos őrségállást, majd 18 órától ünnepélyes zászlófelvonás lesz a Csíkszéki Mátyás Huszáregylet közreműködésével.

Sepsiszentgyörgyön a kőszínpadnál tartanak megemlékezést 17.30 órától a Sepsiszéki Székely Tanács és a Sepsireform Egyesület szervezésében, ezen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is képviselteti magát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet