Erősen felhős napunk lesz

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 17 fok között alakul.

A felhős tájakon lassan gomolyosodik a felhőzet, másutt pedig a napsütés mellett egyre több gomolyfelhő képződik, melyek délutánra jobban összeállnak erősen felhős időszakokat okozva - írja a met.hu. Csapadék általában nem valószínű, de főként délnyugaton helyenként eső, zápor még előfordulhat. Estétől fokozatosan csökken a felhőzet, kiderül az ég. Az északi szél nagy területen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 17 fok között alakul. Késő estére 1 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Este fokozatosan csökken a felhőzet, kiderül az ég, hajnaltól azonban észak felől változó vastagságú fátyol-, míg az északkeleti tájakra középszintű felhőzet is érkezhet. Csapadék nem lesz. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, gyengül, de helyenként - főként északnyugaton - élénk maradhat. A minimum-hőmérséklet általában -1 és +4 fok között várható, de a szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb, míg a szelesebb dunántúli részeken magasabb értéket is mérhetünk. Talajmenti fagy több helyen is előfordulhat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás