Esélyes, hogy Mészáros Lőrinc vejéhez kerül a Haladás

Beigazolódni látszanak az évek óta folyó pletykák, Homlok Zsolt veheti meg a szombathelyi csapatot.

A Rangadó úgy tudja, hogy rövidesen újabb fociklub kerül NER-közelbe, ugyanis Mészáros Lőrinc vejének állítólag már sikerült is megegyeznie a jelenlegi többségi tulajdonosokkal. Homlok Zsolt 2013 júliusa óta a Haladás VSE elnöke és bár röviddel megválasztása után már azt pletykálták, hogy leváltják, közben beházasodott a Mészáros családba és 5 éves mandátuma lejárta után végül tavaly újra megválasztották.

Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes
haladás.hu

Régóta nagy már a kalamajka a Haladás körül, hiszen 2017-ben felavatták a vadiúj, 15 milliárdos sportkomplexumot, aminek az üzemeltetésével már a kezdetek óta csak a baj van. Ugyanis annyira drága, hogy egyetlen egy cég sem hajlandó vállalni és végül az önkormányzatnak kellett fizetnie érte. Idén márciusban aztán robbant a hír, hogy a szombathelyi önkormányzat eladná a szurkolóknak a Haladás Labdarúgó Kft. egy részét is, méghozzá azért, mert azt remélik, hogy helyreáll a csapat és a szurkolók közötti nagyon megromlott viszony. Ezt a rossz viszonyt pedig végül megpecsételte az, hogy kiesett a Haladás az NB I-ből.

A Haladás VSE új elnöksége (balról a harmadik Homlok Zsolt)
haladasvse.hu

Jelenleg Illés Béla a Haladás többségi tulajdonosa (75 %), aki 2015-ben vásárolta meg az önkormányzattól a tulajdonjogot. Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy Homlok Zsolt megveszi az egykori csapatkapitánytól a klubot működtető Halmill Kft.-t. A tulajdonosváltás pedig a hírek szerint már a héten hivatalossá válik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet