Herbert McMaster az ABC televízió Ez a hét című, szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában jelentette ki, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok katonai választ adjon az észak-koreai fenyegetőzésekre, de azonnali háborútól nem tart.
A nemzetbiztonsági tanácsadó hozzátette,
nagyon, nagyon veszélyesnek
ítéli Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok valamennyi válaszlépését a térségben lévő szövetségeseivel szorosan együttműködve teszi meg.Emlékeztetett rá, hogy az 1950 és 1953 közti koreai háború nem békekötéssel, hanem tűzszüneti megállapodással ért véget, a két Korea azóta is hadiállapotban áll egymással. McMaster kijelentette
a különbség az, hogy most a veszély nagyobb, és minden egyes nappal, minden egyes rakétakísérlettel növekszik
. A tanácsadó ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a harcias retorika ellenére sem nőtt meg drámaian egy háború kirobbanásának veszélye.Nem vagyunk közelebb a háborúhoz, mint egy héttel ezelőtt. De közelebb vagyunk hozzá, mint egy évtizeddel ezelőtt
- mondta.Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a Fox televízióban azt mondta, hogy azonnali háborús veszély nincs.
De ne tévedjünk, a nukleáris rakétával történő támadás egyre növekvő veszélye valóban nagyon komoly fenyegetést jelent
- hangsúlyozta. A CIA-igazgató szerint lehet számítani újabb észak-koreai rakétakísérletekre.Az észak-koreai kommunista rezsim az utóbbi hónapokban több rakétakísérletet hajtott végre, legutóbb július elején teszteltek sikeresen
Észak-Korea sikeresen tesztelt egy interkontinentális rakétát 2017. July 04. 09:15 egy atomfegyver hordozására alkalmas interkontinentális rakétát, amivel akár az Egyesült Államok területét is képesek lennének elérni, májusban atomcsapással fenyegették meg az USA-t.
Kim Dzsong Un nyilatkozataiban világossá tette, hogy az Egyesült Államokat tartja fő ellenségének, a fenyegetések hatására áprilisban az USA hadiflottát küldött
Trump hadihajókat vezényelt a Koreai-félszigethez 2017. April 09. 10:57 a koreai partok közelébe, Kína és Oroszország is csapatokat vezényelt
Kína után Oroszország is csapatokat küldött az észak-koreai határra 2017. April 21. 11:17 a koreai határhoz. Augusztus elején az USA 12 darab F16-os vadászgépet küldött
Tizenkét F-16-os vadászgépet küld Dél-Koreába az Egyesült Államok 2017. August 01. 17:19 Dél-Koreába.