Különleges földgázkészlet létrehozásához vesz fel a kormány maximum 1850 millió euró (jelenlegi árfolyamon 730,5 milliárd forint) hitelt, az erről szóló rendelet csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben.
A Palkovics László ipari és technológiai miniszter szerint jegyzett rendelet szerint a spotpiacokon megvásárolható legdrágább gázárra – ez most 210 euró/MWh nem lehet ráfizetni, de nem kell beleszámítani az ügylet költségeibe a rendszerhasználati díjakat (például a hálózati infrastruktúra által szabott tarifákat.
Szijjártó Péter két hete találkozott Szergej Lavror orosz külügyminiszterrel, a megbeszélésen plusz 700 millió köbméter megvásárlását kérje emelt áron a Gazpromtól, de erre még nem jeleztek vissza az oroszok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!