Európa korlátozások között fog élni, amíg nem találnak oltóanyagot

Hozzá kell szokni, hogy angol kifejezéssel "stop&go" lesz mindennapi életünk - mondta Giuseppe Sala milánói polgármester a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek adott interjúban.

Ez azt jelenti - magyarázta a milánói polgármester -, hogy amint lehetséges, fokozatosan enyhítenek majd az óvintézkedéseken, de rögtön ismét szigorítják őket, ha a járványgörbe újra felfelé ível. Így fogunk élni, amíg nem találunk vakcinát a vírusra - mondta az 1,3 millió lakosú észak-olaszországi város első embere.

Azt mondta, nem tudja, milyen szempontok szerint engedik majd ismét ki az utcára a lakosokat: mérlegelni kell, hogy az idősebbek esetében, ami akár hatvan év felettieket is jelenthet, mikor oldják fel a kijárási korlátozást. Emlékeztetett, hogy Olaszországban a diagnosztizált fertőzöttek hetven százaléka férfi, így nem zárta ki, hogy a női dolgozókat előbb alkalmazhatnák a hivatalokban. Megjegyezte, hogy Milánóba is későn és a szükségesnél kevesebb szájmaszk érkezett, amelyekből eddig csak az egészségügyi dolgozók, rendfenntartók, köztisztasági dolgozók, taxisok kaptak. "Nekik sem jutott elegendő, de a lakosoknak egyáltalán nem tudtunk szájmaszkot adni, enélkül pedig nem tudnak kimenni az utcára" - mondta Milánó polgármestere.

Hozzátette, a mintegy 10 ezer diagnosztizált beteget regisztráló Milánót sikerült megvédeni a Lombardia tartomány többi részén pusztító erővel fertőző járványtól. Elismerte, hogy az első napokban ő sem ismerte fel a helyzet veszélyességét, ezért buzdította a milánóiakat, hogy ne zárkózzanak be, hanem sétálással vegyék birtokukba a várost.

Giuseppe Sala úgy vélte, az egy hónapja tartó kijárási korlátozás "felemésztette" a korábban örökmozgó Milánót. Naponta több száz segítségkérő üzenetet kap a munka nélkül maradt, elkeseredett emberektől. Kijelentette, az egészségügyi járványt gazdasági járvány követi máris Olaszország eddigi egyik leggazdagabb városában.

Emlékeztetett, hogy a milánói önkormányzati tulajdonban levő városi tömegközlekedés forgalma 90 százalékkal esett vissza, ami ugyanekkora bevételkiesést is jelent. Az elsők között bezárt Scala operaház hetente egymillió eurót veszít, a milánói ingatlanpiac máris összeomlott, amiként a járvány előtt intenzív vásárszervezési tevékenység is.

A legnagyobb kár azonban a kis- és közepes vállalkozásokat érte, amelyek többsége talán újra sem fog indulni - jegyezte meg Giuseppe Sala.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek