A kormány nem kispályázik, ebben is mi leszünk a legjobbak: 30 perces, 46 ezer pirotechnikai effektet felvonultató tűzijátékkal készülünk az államalapítás megünneplésére.
„Európa legnagyobb tűzijátékát rendezzük meg Szent István napon: a 30 perces műsor alatt 46 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel” – adta hírül közösségi oldalán a magyar kormány.
A hatnapos rendezvénysorozat 19 budapesti helyszínen zajlik majd, és ígérnek mindent, ami a látványosság szótárban csak fellelhető, lesz fényfestés, lézerjáték és drónshow is.
Mindez természetesen az államalapítás ünnepén történik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!