A napi.hu elékeztet arra is, hogy az első nagyobb áresésre március 4-én került sor a kutakon, előtte 383 és 393 forintot kellett fizetni az üzemanyagokért. A március eleji és a most pénteki ár között a benzin esetében 85, a gázolajnál 58 forint a különbség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!