Ezek a civil szervezetek kaptak közel 1,5 millió eurót

Két kategóriában hirdettek győzteseket.

A Közös Értékeink Programot lebonyolító konzorcium - az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország és a Közösségfejlesztők Egyesülete - nyilvánosságra hozta az első pályázati felhíváson támogatásra kiválasztott szervezetek listáját – közölte lapunkkal az Ökotárs Alapítvány.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A pályázatok támogatásáról külső értékelők véleménye alapján a Közös Értékeink Program Bíráló Bizottsága döntött, amely a programot lebonyolító három alapítvány vezetőiből és egy külső civil szakértőből állt.

A hazai civil szervezetek két kategóriában nyújthatták be terveiket:

  • a “Partnerségben” kategóriában beérkezett 120 pályázat közül 18 került kiválasztásra, összesen 1 millió 21 ezer 800 euró értékben;
  • a “Fejlődésben” kategóriában 190 pályázat közül 25 került kiválasztásra, összesen 453 ezer 520 euró értékben.
  • A Bíráló Bizottság ülésén megfigyelőként részt vett az Európai Bizottság Magyarországi képviselete is.

    A felhívások célja, hogy a hazai civil szervezetek munkájuk során új partnerségeket alakítsanak, fejlődjenek szervezetként és bővítsék módszertani tudásukat, miközben konkrét kampányokat is megvalósítanak. A Közös Értékeink Program három prioritása ezért: Partnerségben, Fejlődésben, Akcióban!

    A Partnerségben kategória nyertesei egy kivételével budapesti, illetve Pest megyei szervezetek, és jellemzően országos szinten tevékenykednek. A nyertesek többek között a romák - különösen a roma nők - jogérvényesítése, az oktatás, az ifjúság, az aktív állampolgárság, a környezetvédelem, a korrupció elleni küzdelem és általában véve a civil társadalom fejlesztése terén fognak más civil szervezetekkel közös programokat megvalósítani.

    A Fejlődésben kategória nyertesei kis és közepes méretű civil szervezetek az ország 12 megyéjéből. Terveik között szerepel többek között a romák jog- és önérvényesítése, fiatalok és helyi közösségek aktivizálása, a hajléktalanság és a lakhatási válság kezelése, a fogyatékkal élők akadálymentes életének elősegítése valamint a hiteles tájékoztatás. Mindez közös értékeink - az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, a demokrácia és a jogállamiság - megerősítéséért.

    A Közös Értékeink Programot az Európai Unió Citizens, Equality, Rights and Values (CERV) programja támogatja. A Közös Értékeink Program célja, hogy a nyertes pályázók ötleteik megvalósításával hozzájáruljanak közös európai értékeink tiszteletben tartásához, megerősítéséhez és népszerűsítéséhez.

    Móra Veronika, a konzorciumot vezető Ökotárs Alapítvány igazgatója elmondta:

    “A magyar civil szervezetek az elmúlt évtizedben egyre nehezebb és sokszor kiszámíthatatlan körülmények között működtek, és ez nyomott hagyott a pályázatokon is. Az értékelés során törekedtünk arra, hogy olyan terveket támogassunk, amelyek tényleges változást eredményezhetnek, és amelyek aktívan bevonják célcsoportjukat is a közös munkába. Örülök, hogy nagyon változatos témákban dolgozó, kicsi és nagy szervezetek is a nyertesek közé kerültek.”

    A lebonyolítók a nyár folyamán még egy további pályázati felhívást terveznek.

    A nyertes szervezetek és projektjeik megtekinthetőek a program honlapján.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet