Ezek lesznek a hétvégi Szent Márton-napi programok Szombathelyen

Lampionos felvonulással, díjátadó gálával és országos kirakodóvásárral idézik fel a hétvégén Szombathelyen Szent Márton alakját.

Pénteken délután püspöki szentmise kezdődik a szombathelyi székesegyházban, utána lampionos felvonulás indul a Szent Márton emlékparkhoz, ahol koszorúzást és ünnepi megemlékezést tartanak.

Lampionos körmenet a Székesegyháztól a Szent Márton templomhoz.
Nagy Zoli

Szombaton este a szombathelyi Agora Művelődési és Sportházban tartják a városi önkormányzat szervezésében zajló Szent Márton-napi díjátadó gálát, ahol a kulturális, szociális, egészségügy és a sport területen kiemelkedő tevékenységet végzők számára adnak át díjakat és elismeréseket.

Idén ott nyújtják át a városi közgyűlés által adományozott díszpolgári címet is, amelyet ebben az évben Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház alapító igazgatója vehet át.

A vasi skanzenben már pénteken délutántól várják a látogatókat a Márton-napi Országos Nagyvásárra, amelyen legnagyobb számban kézműves termékeiket kínálják majd az árusok és olyan hagyományos népi ételeket is megkóstolhatnak a látogatók, mint a dödölle és a kukoricaprósza.

Szent Márton Napi Vásár
Nagy Zoli

A vasárnap estig tartó vásári forgatagot mindhárom napon könnyűzenei koncertek, néptánc és népzenei programok, bábszínházi előadások, íjászbemutatók, bormustra és főzőverseny is színesítik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló