Ezen 16 lány közül lesz valaki Magyarország Szépe

Kraszkó Zita és Kovács Kokó lesznek a házigazdák.

A Duna Televízió július 8-án (vasárnap) élőben közvetíti majd a Magyarország Szépe versenyének mindent eldöntő utolsó fordulóját.

A lányok a nyitány mellett négy szettben – fürdőruhában, a labdarúgó világbajnokság ihlette kollekcióban, nemzeti öltözetben és estélyi ruhában – vonulnak végig a kifutón.

MTI

Az este fél 8-kor kezdődő közvetítés műsorvezetője Kraszkó Zita és Kovács Kokó lesz.

A versenyt zenei produkciók teszik teljessé. A rendezők ígéretei szerint fellép Freddie, Berkes Olivér, Cesár Sampson, Nika és a Fool Moon, Berkes Olivér, Freddie, Király Viktor, Veréb Tamás, Vastag Csaba és Zävodi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód