Az újságíró is szeret céltalanul kiszaladni a világból, menni bele az őszi napsütésbe. Néha fényképezőgép is van nála. Hogy képekkel meséljen arról, miért rajong az őszért, és ezért az öreg román kori templomért.
Ereje, kisugárzása van a jáki kis dombnak, évtizedek óta nem tudok betelni vele, nincs hét, hogy fel ne sétálnék hosszú lépcsősorán.
És ne ejtőznék a templomkert padjain.
Onnan nézegetem a falakról lemászni készülő disznófejű, kutyaféle torzonborz kőszörnyeket, és mesét írok róluk, kit milyen gonosz varázsló terelt fel oda, az északi falra.
Ne simogatnám meg legalább egyszer a kapuban őrködő kőoroszlán fejét.
Meglesem, kapargatta-e valaki az ördögkövet azóta, amióta utoljára errefelé jártam. A szerelmi varázslás receptje: kapirgálj egy kis port ebből a márványból, aztán süss pogácsát a szerelemkő porából, majd etesd meg azzal, akit szeretnél meghódítani.
Ne fedeznék fel újabb és újabb jeleket a falban.
Ne csodálnám meg ezt a "kőevő" kis virágot.
Ritmust látni a kövekben.
Az avarban, elsárgult virágban.
Új színt a csupasz vadgesztenyefában.
Vagy csak úgy lógatni a lábat a közeli rom tetejéről.
Aztán utoljára visszanézni, majd lent a bokrok között csipkebogyót keresgélni.
