Oh, tannenbaum címmel láthatta a sárvári Zene Háza teltházas közönsége Fábry Sándor stand-up előadását. Fábry klasszikus estjén gyermekkorának karácsonyairól mesél. Arról, hogyan sikerült a lehetetlen körülmények között is összeszedni az ünnep kellékeit, hogyan került elő a mindig eltűnő talp, mi történt a bejglivel, és főleg: hogyan old meg minden helyzetet a humor és a szeretet.
Az esten ott volt Kondora István, Sárvár polgármestere is, aki minden bizonnyal jól érezte magát, nagyokat nevetett, hiszen a végén vidáman fotózkodott Fábry Sándorral. A képhez pedig azt írta, királyul érzi magát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!