12 új munkahelyért kapott kétmilliárdos támogatást a szombathelyi Falco-gyár

Öt éve 120 embert küldtek el, ennek tizedét pótolták most.

Néhány hete érdekes kijelentést tett a az ATV-n Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője. Azt mondta, Szombathelyen a Falco-gyár 1 milliárdos uniós támogatást kapott gazdaságfejlesztésre, és ebből összesen 17 munkahelyet hoztak létre. Közben az elmúlt években 400-ról 200-ra csökkentették az alkalmazottak számát. (A videó itt nézhető meg, az ominózus rész 4:00-nál kezdődik.)

Állandó téma a Falco-gyár

Ezen felbátorodva úgy döntöttünk, utána is nézünk a dolognak. Hiszen a Falco-gyár állandó téma, elsősorban a környezetszennyezés miatt, a környéken élők évek óta tiltakoznak, levelekkel bombázzák a cég vezetését, az önkormányzatot, sokszor még a közgyűlésben is szót kérnek.

A gyár májusban avatott új csarnoka
Tánczos Mihály

A Falco a lakók állításai szerint egyszerűen nem kommunikál velük, az önkormányzat rendre megígéri, hogy megpróbál közvetíteni, hogy ráveszi a Falcót a szennyezés csökkentésére, de aztán minden marad a régiben. Illetve nem is, hiszen a gyár épp a közelmúltban ünnepelt meg egy bővítést.

Májusban adták át az új üzemrészt Ismét a kapuban demonstráltak a Falco üzemcsarnok-avatóján (Frissítve!) 2014. May 08. 16:20 , és miközben kint a lakók és az LMP tüntetett a környezetszennyezés miatt, bent felolvasták Hende Csaba honvédelmi miniszter levelét, amiben azt írta, világszínvonalú technológiát avatnak most, és a környezetvédelem terén is nagyot lépett előre a cég.

Sokmilliárd forint, egyre kevesebb munkás

Puskás Tivadar polgármester azt hangsúlyozta, hogy Szombathely GDP-je 40 százalékkal nőtt 2010 és 2014 között. A Falco ez alatt az időszak alatt két bővítést hajtott végre, az elsőt 2012-ben. Ekkor a fejlesztés összértéke 6 milliárd forint volt, ehhez 1 milliárd állami támogatást kaptak. A most átadott bővítés összesen 12 milliárd értékű, amihez 2 milliárd volt az állami hozzájárulás.

Demonstráció a gyár előtt
Tánczos Mihály

És akkor nézzük a dolgozói létszámot. 2009-ben 120 fős leépítést jelentettek be, addig mintegy 400-an dolgoztak a cégnél. 2011-ben bejelentették, hajlandóak fejleszteni, de ehhez azt kérik, hogy az önkormányzat enyhítse a környezetvédelmi szabályokat. Ekkor 250 volt a dolgozói létszám. A 2012-es bővítéskor Üzemcsarnok-avató a Falcoban - demonstrálókkal 2012. September 07. 08:02 17 új munkahelyet hoztak létre.

És mint a májusi ünnepségen Ismét a kapuban demonstráltak a Falco üzemcsarnok-avatóján (Frissítve!) 2014. May 08. 16:20 elhangzott, ezt bővítették most 12 munkahellyel. Vagyis, a mi adataink szerint nagyjából igaz, ami a cikk elején mutatott videóban elhangzik.

Kérdeztük a gyárat is

Megpróbáltunk a Falco-gyártól is adatokat kérni. Június 10-én elküldtük kérdéseinket a gyár email címére. Ezeket a kérdéseket tettük fel:

- A Falco-gyár 2011-ben nagyarányú létszám-leépítést tervezett. Korábban mintegy 400 embert foglalkoztattak, kérdésem, most hány embernek adnak munkát?

- A gyár legújabb fejlesztése milyen értékű beruházás volt, és ezt mekkora összeggel támogatta a magyar állam, illetve a szombathelyi önkormányzat?

- Készülnek-e konzultációra a szombathelyi lakossággal vagy az önkormányzattal a sokat emlegetett környezetszennyezés miatt?

- Megépítik-e a sokszor emlegetett szűrőberendezéseket, amelyek a szennyezés megnyugtatóan csökkenthető lenne?

Választ nem kaptunk a mai napig sem, pedig a levelezőrendszer visszaigazolása szerint levelünket a küldés napján elolvasták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ismét a kapuban demonstráltak a Falco üzemcsarnok-avatóján (Frissítve!)

Új csarnokot avatott a Falco, a lakosság kint tüntetett az LMP-vel. Videókkal frissítve.

Üzemcsarnok-avató a Falcoban - demonstrálókkal

Mindeközben a tüntetők elviselhetetlennek találják az szombathelyi üzem füstjét, majd fotókat is mutattak nekünk a füstben úszó utcákról.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet