Egymás mellé ültettük a diszkoszvető Fazekas Róbertet, és a kalapács hajítóját, Pars Krisztiánt. Mindketten sportágjuk nagyjai, és a dobókörön kívül is meg kellett vívniuk a saját harcukat.
Egy indulás, egy ellentét
Ugyanabból az alomból indultatok, bár időeltolódással. Aztán szakítás történt, nagy botrányok közepette. Hogyan érintett mindez benneteket?
Pars Krisztián (P.K.): Engem sehogy, akkor még nagyon fiatal voltam, nem is volt rám igazán hatással. Mindenki maga döntött, marad vagy vált. Példaképek persze voltak, Robi is közéjük tartozott. De váratlanul történt a szakítás, hiszen Pali bácsi nagyon erős ember volt, legyen bármiről is szó. Rajta soha nem lehetett látni, hogy bármi bántotta volna, ment előre.
Elvesztése nagyon fájt, hiszen tizenkét éve dolgoztunk együtt. Szinte az apámmá vált, hiszen az időm nagy részét vele töltöttem. A legrosszabb az volt, amikor kimentünk edzésre, és nem ült ott. Nem hallottuk, amikor érkezik, nem csikorgott a kapu. Az is baj, hogy a sikert már nem élvezheti velünk. Nem tudom visszaadni, amit kaptam, mindenhová egyedül kell mennem.
Fazekas Róbert (F.R.): Az a váltás mindenkit érzékenyen érintett. Akkor már tíz éve dolgoztunk Pali bácsival. Én ’89-ben kezdtem, s kétezerben, Sidney után történt a szakítás. Nehéz dolog volt ez, nem tudtuk, mi lesz velünk. Volt bennünk félsz.
Aztán összejött. Eredmények is, megbecsülés is.
F.R.: Persze, de nehéz volt, hiszen az ember ragaszkodik a régi, bevált dolgokhoz. De nem tudtunk már együtt dolgozni.
Annak idején Pali bácsi azt mondta nekem, robbanás történt, mert volt, aki sok pénzt keresett az egyesületen belül, volt, aki nem.
F.R.: Nem arról volt szó, hogy ki keres, és mennyit. Egyszerűen kettéoszlott a csoport. Szétzilálódott.
Pali bácsi szerint már az olimpián szétment minden. Egy asztalhoz sem ültetek.
F.R.: Nem ilyen egyszerű. A sportoló naponta több időt tölt együtt csapattársaival, mint a családjával. Úgy nem lehet edzeni, hogy nem szólunk senkihez. Ez borzasztó. Csapatsportágban is mindenki jóban van mindenkivel, s ha van egy kihúzó, akkor az már az eredményesség rovására megy.
Találkoztok azért ti ketten egymással? Akkor milyen volt a viszony kettőtök közt, és most milyen?
F.R.: Találkozunk. Edzésen, olimpián, versenyeken. Ma már két egyesületben dolgozunk, teljesen más metódus alapján.
De Sydney mégis a szakadás. Egy asztalhoz sem ültetek.
F.R.: Nem. De ne firtassuk!
Új irányítás
Pali bácsi híres volt a szigoráról. Mennyire tudják átvenni a fiai az irányítást? Van most mestered?
P.K.: Inkább a Zsolti ( Németh Zsolt, a szerk.). Laci inkább a fiatalokkal foglalkozik, a kezdőket egyengeti. Zsolt pedig nagyon sokat edzősödött már, több országban bizonyított. Bár ő még soha nem kötelezte el magát, hogy konkrétan csak egy emberrel foglalkozik. Most se lesz így, maradtunk páran, akiket irányít. Újításokat is hozott, jelenleg nem dolgozunk olyan – hogyan mondjam – tömegmennyiséget. Változatosabb a munka. Lehet, hogy a javamra válik.
Hirtelen nagyot dobtál az év elején.
P.K.: Utoljára 2004-ben kezdtem ilyen jól az évet. Akkor 79.54-em volt. Később nem jött ki ilyen jól a lépés, ilyenkor 78 méter körüli a reális eredmény. Erre most rátettem három métert.
Most nyolcvan méter fölött tartasz. Nyárra országos csúcs is lehet.
P.K.: Van egy kis bibi, sérülés, hasizomhúzódás. Már mindenfajta kezelésen átestem, de semmi sem segít.
Meg lehet szüntetni az okot, vagy kezelni a tünetet.
P.K.: Tüneti kezelés folyik, a fájdalmat nem érzem, de az ok megmaradt. Most ott tartunk, hogy semmi sem segít. Pihenni kellene, de azt meg egy sportolónak nem lehet a végtelenségig. Persze előnye is volt. A csökkentett fizikai terhelés mellett nagyon sok technikai munkát tudtam végezni, és úgy néz ki, hogy megtaláltam a megfelelő mozdulatot.
Ez egy hirtelen megvilágosodás volt?
P.K.: Ezt meg kell érezni.
Lehet rögzíteni?
P.K.: Lehet. A sportolónak ez az élete. Várom az edzést, amikor újra megpróbálhatom. Azt hiszem, most össze is jött. Innen a korainak tűnő nyolcvan feletti eredmény.
Állandó a doppingellenőrzés
Hányszor, hogyan ellenőriztek az elmúlt időben?
P.K.: Az olimpia után két héten belül kétszer. Januárig már ötször, bár az olimpiai bajnok Primost addig csak egyszer tesztelték. Így megy ez. Tévedtek már a kárunkra, dolgoztak esetemben a javunkra is. A két fehérorosz például csak az olimpián jelent meg, addig elbújtak. És most a két fehérorosz miatt engem néznek meg többször is.
Téged, Robi?
F.R.: Sokszor.
Változott a módszer, vagy még mindig ugyanúgy zajlik a pisi teszt?
P.K.: Most már reggel hattól este hétig kereshetnek a doppingellenőrök. Mindig meg kell adni, hogy hol találnak bennünket.
F.R.: Keresnek, megtalálnak, ellenőriznek. Meg kell találniuk, mert ha háromszor nem sikerül nekik, eltiltanak.
P.K.: Engem is kerestek a pályán, a portás azt mondta, hogy nem vagyok ott. Pedig ott voltam. Zúztam az autóba, hogy hazaérjek, mert ott vártak, s épp sikerült a megadott határidőben mintát adnom. Ennyin múlott az egész. De ilyen véletlenekből nagyon hamar összejöhet az eltiltás.
VB következik. Célkitűzés?
P.K.: Nyerni megyek, bár mindent az az adott egy óra dönt el. Rutin kell hozzá, ez pedig egyre inkább megvan. Oda tudok állni, és összejöhet az a dobás.
F.R: Edzésen jó vagyok, versenyen nem tudom. Két-három méteres eltérések is lehetnek. Bár visszajött a régi énem, egyelőre az első nyolc közé szeretnék kerülni. A kilencedik hely már a futottak még kategória. Idén persze nem az a cél, hogy minél több versenyen induljak, jól szeretnék szerepelni ott, ahol részt veszek.
Figyelik egymás teljesítményét
Szoktatok azért találkozni?
P.K.: Az olimpián ott voltunk. Amúgy meg nincs ideje erre az embernek. Versenyzünk, de nem egymással, figyeljük egymás eredményeit.
S ha megkérdeznénk, hogy ki hogy áll jelenleg?
F.R.: Tudjuk.
Nem fordult meg a fejetekben az egyesülés gondolata? Kisváros, hasonló profil. Minek az a két egyesület?
F.R.: Mindenkinek megvan a saját edzője. Velük dolgozunk, és hiába a mendemonda, jóban vagyunk. Tesszük a dolgunkat, a média pedig pofázik a hátunk mögött. Erről szól az egész.
P.K.: Most mondjam azt, hogy a szétszakadt egyesület újra egy legyen? Nem reális elképzelés. Bár… előbb-utóbb ez lesz.
Mi lesz?
P.K.: Az adminisztráció áll csupán a két klub között.
F.R.: Én azért jobban szeretnék ezután is Haladás pályán edzeni. Biztonságosabb, nyugodtabb. Nem szaladgálnak ott szeleburdi gyerekek.
Magányos farkas vagy?
F.R.: Az, de Krisztián is így van ezzel szerintem.
Hogy érzitek magatokat Szombathelyen? Itt lesztek még sokáig?
P. K.: Ebben a sportágban nincs messzehúzó pénz. Hívtak, de nem megyek.
F.R.: Nehezen hagyjuk ott, amit felépítettünk. Maradok itthon.
P. K.: Megkeresések voltak, mondjuk úgy, hogy nem érdekeltek.
F. R.: Hiába költözöl Pestre, hiába kapsz jóval többet, azt az ottani élet elviszi. Utazol órákat, ha csak nem a pálya mellett élsz, meg amúgy is. Pest taszít, ott nem lehet élni, nem hiába költöznek el onnan az emberek.
Dobásból nem gazdagszik meg az ember
Jól lehet élni ebből?
P.K.: Nem. Az atlétikában a sprinterek és az ugrók keresnek jól.
F. R.: Kalapácsvetésben már évek óta nem hirdettek meg GT-t. Manapság diszkoszban sem. Meg amúgy is, ezeken a versenyeken csak a győztes jár igazán jól. Meg persze név is kell. Ha egy akárhányadik helyezésed van valamelyik világversenyen, akkor is a dobogó számít.
P.K.: Maximum a nyolcadik helyig. A kilencedik már senkit sem érdekel.
Lehet, hogy például Te Robi, éppen attól leszel érdekesebb, ami veled történt? Pekingben is tudták, honnan jöttél vissza.
F.R.: A meghívás mástól függ. Egy dobogós helyezettet szívesebben hívnak, én pedig nem voltam az.
Szurkoltok egymásnak?
P.K.: Persze.
F.R.: Verseny előtt nem megyek ki a stadionba, mert olyankor lélekben együtt élek azzal, akinek szorítok. És ez minden erőmet elszívja.
Lesz még olyan, hogy egy világversenyen ketten az első háromban lesztek? Két szombathelyi srác aranyérmes?
F.R.: Úgy, ahogyan Athénban, ne.
P.K.: Volt két olimpiai történet. Az egyikből Robi rosszul jött ki, meg egy másik, amiből én – a jelek szerint – jól. De ez ne ismétlődjön meg.
Az edzéssel nem ér véget a nap
Mennyi szabadidőtök van?
F.R.: Semennyi. Edzünk, regenerálunk és vége van a napnak. Kicsit olvasni, zenét hallgatni lehet talán. Amúgy meg egész nap a dobáson jár az ember agya. Reggeltől estig, vagy estétől reggelig, egyre megy. Ez az életem.
P.K.: Én is így vagyok. Az edzés végeztével nem ér véget a nap. Gondolkozom, összerakom a mozgást, ennek soha nincs vége. Esetleg egy jól sikerült versennyel, egy kis időre.
Elnézünk benneteket. Két szép szál ember. Egy ilyen sportághoz alkat is kell, gének, egyebek. Ezért „keveredtetek” erre a pályára? Alkat?
F.R.: Én alacsony vagyok. Éppen a határon vagyok, amikor még dobhatok. Szerencsém, hogy gyors vagyok.
P.K.: Azt hiszem, én is. Nem vagyok eléggé magas, de ez mással pótolható. Gyorsaság, szív, ész. Erre már megtanítottak.
És végül megnéztük egymás mellett a két fiút. A karjukat, a tenyerüket. Nézze meg Ön is!
