Federer – Nadallal az oldalán – zokogva búcsúztatta pályafutását

Egy egész aréna küzdött a könnyeivel a Laver Kupa első napján.

Roger Federer profi pályafutása utolsó mérkőzésén Rafael Nadallal párban kikapott a férfi teniszezők londoni Laver Kupán - írja a 24.hu.

A visszavonulását múlt csütörtökön bejelentő svájci klasszis 43 perc alatt hozta partnerével az első szettet a Jack Sock, Frances Tiafoe kettős ellen, de tie-breakben egyenlített az amerikai duó. Federernek búcsúzóul akadt egy hihetetlen ütése is, a háló sarkán akadt egy labdányi hely, amelyen keresztül majdnem pontot szerzett, de kiszúrta a székbíró, hogy mi történt.

A döntő rövidítésben mérkőzéslabdája is volt Federernek és Nadalnak, ám a búcsúzó teniszező adogatását hárítani tudta a világválogatott párosa, amely az utolsó három pontot megnyerve győzött. Az első nap után 2-2-re áll az európai csapat és a világválogatott.

A londoni O2 Arena közönsége ezután már kizárólag azzal volt elfoglalva, hogy méltó búcsút vegyen a pályafutását lezáró világsztártól. Szem nem maradt szárazon, beleértve a Federer, Nadal párost, akik együtt zokogtak.

A világsztár 1998 óta tartó profi karrierje során összesen 103 ATP-tornán diadalmaskodott, a Grand Slam-tornák közül az Australian Openen hatszor, a Roland Garroson egyszer, Wimbledonban nyolcszor, míg a US Openen ötször diadalmaskodott, húsz GS-sikerével harmadik a férfiak örökrangsorában Nadal és a 21-nél tartó szerb Novak Djokovic mögött.

Párosban a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet nyert, négy évvel később Londonban egyesben ezüstérmes lett. A világranglistát összesen 310 héten át vezette, egy alkalommal 237 héten át megszakítás nélkül, és ötször zárt évet a rangsor élén - írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport