Feladta az életét, hogy megszülethessen a kislánya

A kislány viszont túl korán jött világra, 12 nap múlva követte édesanyját.

Carrie DeKlyennek még márciusban kezdett fájni a feje. A férjével sokáig nem törődtek a fejfájásokkal, csak akkor ment el orvoshoz, amikor nekiállt hányni. A 37 éves nőnek ekkor egy CT vizsgálatot írtak elő, kiderült, hogy agresszív agydaganata van. Az orvosok szerint szerencsés esetben még öt évet élhetett volna.

A wyomingi nőt áprilisban megoperálták, de nem egészen egy hónap múlva kiderült, hogy a tumor visszatért. Az doktorok a vizsgálatok során mást is felfedeztek, Carrie nyolc hetes terhes volt.

Vagy ő, vagy a baba

Az orvosok két lehetőséget vázoltak fel a nő és a férje előtt; Carrie vagy elkezdi a kemoterápiát, ami következtében szinte biztosan elvetélt volna, vagy megszüli a gyermekét, de ebben az esetben nem élhette volna meg a csöppség születését.

A nő szinte gondolkodás nélkül tudta, hogy mit fog tenni; megszüli a kislányt, aki a házaspár hatodik gyermeke lett volna. Két és fél hónap múlva Carrie agyvérzést kapott, kómába esett, az orvosok szerint csekély esélye volt, hogy valaha is felébred. Gépekkel tartották életben, hiszen a baba még mindig növekedett benne. Azonban mire elérte a terhességének 24. hetét, Carrie már haldokolt. A babát végül császármetszéssel hozta a világra. Carrie hat nappal a szülés után meghalt.

Carrie és férje, Nick
The Independent

Nick, az apa, bizakodott benne, hogy az orvosok meg tudják menteni a lányukat, akit Life-nak (Életnek) neveztek el. A gyermek koraszülötten jött a világra, alig nyomott többet 600 grammnál. Minden próbálkozás ellenére a kislány 12 nappal az édesanyja után elhunyt.

Nick egyedül maradt az öt gyermekükkel, akik közül ketten még öt évesek sincsenek. A férfinek nincs jövedelme, a vállalkozását nemrég a bátyjának adta el. A Facebookon viszont sokan felfigyeltek a házaspár szomorú történetére, gyűjtésbe kezdtek, amiből eddig 15 ezer dollár gyűlt össze.

( The Independent)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló