Feljelentést tesz a komáromi akkumulátorgyárban történt baleset miatt az LMP

Nem az első alkalom, hogy ebben a gyárban baleset történik.

Mint mi is beszámoltunk róla Mentőautók, rendőrautók és a katasztrófavédelem is kiérkezett tegnap a komáromi akkugyárhoz 2024. April 01. 14:30 a Telex cikke nyomán, Szúrós szag terjedt és több dolgozó fejfájásra panaszkodott vasárnap este az SK komáromi akkumulátorgyárában, ezért a dolgozókat, vagy legalábbis egy részüket kiterelték a gyárból. Az LMP az eset kapcsán feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen - közölte az ellenzéki párt hétfőn.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Közleményükben azt írták: egy helyi televízió tudósítása szerint március 31-én este több sérültet kórházba vittek a komáromi SK Batteries akkumulátorgyárból, mert a gyártás során hidrogén-cianid kerülhetett a levegőbe.

A katasztrófavédelem közleménye szerint nem mértek határérték feletti veszélyes anyagot a mobillaborral tették hozzá.

Hangsúlyozták: ez nem az első alkalom, hogy ebben a gyárban baleset történik, és egyre gyakoribbak az akkumulátorgyártó és feldolgozó üzemek körül az ilyen esetek, ezért is elhibázott az a kormányzati törekvés, hogy Magyarországon még több, veszélyes anyagokkal dolgozó gyár épüljön.

A közlemény szerint az LMP - Magyarország Zöld Pártja írásbeli kérdéssel fordul a kormányhoz, hogy kiderüljön, mi is történt valójában. Feljelentést tesznek továbbá ismeretlen tettes ellen, hogy kiderüljön, kinek a mulasztása miatt történt ismét baleset a komáromi akkumulátorgyárban.

Az LMP már korábban benyújtott határozati javaslatokat az akkumulátorgyárak monitoringadatainak kötelező közzétételéről, illetve a szigorúbb büntetési módok bevezetéséről, amelyek elfogadásával akár a vasárnapi baleset is megelőzhető vagy szankcionálható lett volna, "azonban ezeket a Fidesz lesöpörte az asztalról" - írták.

Határozati javaslataikat a mostani ülésszakban is benyújtják - közölte az ellenzéki párt, kiemelve, hogy a sérülteknek mihamarabbi felépülést kívánnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet