Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Facebook-oldalán közölte, hogy keddtől megszűnik a látogatási és az intézményelhagyási tilalom a gyermekvédelmi intézményekben.
A bejegyzés szerint némi korlátozással ismét személyesen lehet tartani a kapcsolatot, a gyermekek és fiatalok pedig újra a házirend szerint mehetnek kimenőre. A koronavírus-járvány miatt azonban több óvintézkedés továbbra is érvényben marad a gyermekek és az ott dolgozók védelmében.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy kedden Szegeden bekapcsolódott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató online szakmai értekezletébe, amelyen a szervezet csaknem 170 gyermekvédelmi szakemberével többek között a területen dolgozók áldozatos helytállásáról is beszélgettek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!