Felszámolják a Tungsramot

A cég eddig közel kétezer munkavállalóját bocsátotta el, többek között Zalaegerszegen és Nagykanizsán.

Sikertelen volt a Tungsram hitelezőkkel folytatott csődeljárási tárgyalása, így felszámolják a nagy múltú hazai világítástechnikai vállalatot - írja a Mérce .

Mehlhoffer Tamás, a cég PR és kommunikációs igazgatója a lapnak azt mondta a legnagyobb hitelező, az Eximbank nem fogadta el a cég adósságrendezési ajánlatát, „és az ő szavazatuk elég ahhoz, hogy ne jöjjön létre csődegyezség” . Hozzátette, kedden részletes közleményt adnak ki a fejleményekről.

Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint várhatóan holnap találkoznak a cég vezetésével. A Tungsram tavasszal még 3000 főt foglalkoztatott, ma közel 1000 munkavállaló van a cégnél.

A Tungsram április végén jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, és ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig. Összesen már csaknem kétezer embert elbocsátottak, a létszámleépítés főleg a gyári dolgozókat érintette a cég mind az öt gyárában, azaz Budapesten, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán és Zalaegerszegen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek