Október 26-án egy ünnepség keretében szentelték fel és hivatalosan is átadták azt a tűzoltó gépjárműfecskendőt, ami a Magyar Falu Programnak köszönhetően a Kondorfai Önkéntes Tűzoltóknál lát el szolgálatot a jövőben - írja a katasztrófavédelem honlapja.
A gépjármű szentelő és átadó ünnepségen a tűzoltó egyesület tagjait, a falu közösségét és a meghívott vendégeket Sebők József, parancsnok köszöntötte, aki büszkeségét fejezte ki az immár 131 éves múltra visszatekintő tűzoltó egyesületről. Mérföldkőnek nevezte meg, hogy az egyesület egy tűzoltógépjárművel gyarapodott, ami a térség tűzbiztonságát szolgálja majd a mindennapokban.
Takács Róbert, a település polgármestere elmondta, hogy a Magyar Falu Programnak köszönhetően a település folyamatosan fejlődésen megy keresztül, ennek egyik eleme a most felszentelésre váró tűzoltóautó is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!